Erős földrengés rázta meg Tibet egy távoli régióját, a rengések a szomszédos Nepálban és Észak-India egyes részein is érezhetőek voltak. A legfrissebb adatok szerint százhuszonhatra nőtt a halálos áldozatok száma. Több épület is megrongálódott.
A jelentések szerint 24 órával a földrengés után több mint négyszáz olyan embert sikerült kimenteni, aki a romok alatt rekedt a Himalája lábánál fekvő területen.
A mentőalakulatokon viszont továbbra is nagy a nyomás, mert egy csaknem Kambodzsa nagyságú területen kell kutatni túlélők után, miközben a hőmérséklet éjszaka mínusz 18 Celsius-fok körüli. A romok között rekedt, illetve fedél nélkül maradt embereket a gyors kihűlés veszélye fenyegeti. Szakértők szerint még sérülés nélkül is csak 5-10 óráig képes életben maradni az ember ebben a nagy hidegben. A regionális katasztrófavédelmi hatóság közlése szerint a 6,8-es erősségű földrengés központja, amelynek 20 kilométeres körzetében, 27 faluban mintegy 6900 ember él, Tingri megyében, 10 kilométer mélyen volt. A tibeti oldalon több mint 3600 épület összeomlott, a legnagyobb károk Sigacéban, a Pancsen Láma székhelyén és a közeli Lhatse városban keletkeztek.
A kínai hatóságok több mint 30 ezer embert evakuáltak a 800 ezres lakosú régióból. Több mint 188-an megsérültek.
A rengéseket Nepálban, Bhutánban és Észak-Indiában is érezni lehetett. Nepál fővárosában, Katmanduban és az indiai Bihár államban a lakosok kimenekültek otthonukból, bár ezekről a területekről nem jelentettek nagyobb károkat vagy áldozatokat. A Himalája északi lábánál fekvő régió a tektonikus tevékenység miatt hajlamos a földrengésekre. A 2008-as szecsuáni rengés csaknem 70 ezer halálos áldozatot követelt, a 2015-ös nepáli földrengésben pedig mintegy kilencezren haltak meg – emlékeztetett az MTI.
Borítókép: Megrongálódott házak a délnyugat-kínai Tibet régiójában (Fotó: Handout/AFP)