A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) által vezetett kormány ügyvivői minőségben látja el az ország irányítását a szeptemberi parlamenti választások óta. Bár a választáson az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szerezte meg a legtöbb szavazatot, Alexander Van der Bellen államfő először Karl Nehammer addigi kancellárt bízta meg újra kormányalakítással.
Letette a hivatali esküt Ausztria új, ügyvivő kancellárja
Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter pénteken letette a hivatali esküt Ausztria új, ügyvivő kancellárjaként, az ország vezetésére korábban kinevezett Karl Nehammer konzervatív politikus múlt heti lemondása után.

Tavaly ősszel még minden osztrák politikai párt határozottan állította: nem akar koalíciót kötni az általuk szélsőjobboldalinak tartott FPÖ-vel. Nehammer is kategorikusan kijelentette, hogy nem fog a szabadságpárt vezetőjével együtt kormányozni.
A kancellár lemondása azonban új helyzetet teremtett, az FPÖ megbízást kapott a kormányalakításra, és a koalíciós egyeztetéseket meg is kezdik az ÖVP-vel.
Alexander Schallenberget Nehammer távozása után nevezték ki ügyvivő kancellárnak.
Borítókép: Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter az ügyvezető kancellárrá való kinevezése közben az elnöki kancellárián, a bécsi Hofburg-palotában 2025. január 10-én (Fotó: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hiába kapott Ukrajna segítséget, rengetegen meg fognak fagyni + videó
Kihasználatlanul hevernek a berendezések.

Ukrán közgazdász: az orosz gáz sorsa a magyar választásokkal is összefügg + videó
Ukrajnában egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy Magyarország jelenlegi energiahelyzete komoly előnyt jelent.

Ne menjen most a szomszédba, vízben áll az ország
Azt is tudni, hol a legsúlyosabb a helyzet.

Salis újra támad: kirakatperről beszél, miközben első fokon nyolc évre ítélték antifa társát Budapesten
Közben az olasz sajtó emlékezteti Salist, hogy mi várt volna rá, ha nem menekül mentelmi joga mögé.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hiába kapott Ukrajna segítséget, rengetegen meg fognak fagyni + videó
Kihasználatlanul hevernek a berendezések.

Ukrán közgazdász: az orosz gáz sorsa a magyar választásokkal is összefügg + videó
Ukrajnában egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy Magyarország jelenlegi energiahelyzete komoly előnyt jelent.

Ne menjen most a szomszédba, vízben áll az ország
Azt is tudni, hol a legsúlyosabb a helyzet.

Salis újra támad: kirakatperről beszél, miközben első fokon nyolc évre ítélték antifa társát Budapesten
Közben az olasz sajtó emlékezteti Salist, hogy mi várt volna rá, ha nem menekül mentelmi joga mögé.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!