Orbán Viktor szövetségesével tárgyalna az Osztrák Néppárt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Christian Stocker, az Osztrák Néppárt új elnökévé történt kinevezése utáni első nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a Néppárt elfogadja a Szabadságpárt koalíciós tárgyalásokra vonatkozó ajánlatát.

2025. 01. 05. 16:56
Christian Stocker és az Osztrák Néppárt (ÖVP) tagjai Bécsben, 2024. szeptember 29-én. (Fotó: FLORIAN WIESER / APA / AFP) Fotó: AFP

Az osztrák kancellár megbukott

Christian Stocker Karl Nehammer utódja. Az osztrák politikus szombaton jelentette be lemondását pártelnöki és egyben szövetségi kancellári tisztségéről, miután megszakadtak a koalíciós tárgyalások a baloldali Szociáldemokratákkal. 

Azt egyelőre nem tudni, hogy ki lesz az utódja a kancellári poszton.

A NEOS, Nehammer Osztrák Néppártja (ÖVP) és a baloldali Szociáldemokraták (SPÖ) egy három pártból álló kormánykoalíció létrehozásán dolgoztak a szeptemberi nemzeti választások után, ahol a jobboldali Szabadságpárt (FPÖ) szerezte meg a legtöbb szavazatot. A NEOS vezetője, Beate Meinl-Reisinger korábban kijelentette, hogy elakadtak a tárgyalások, miután alapvető kérdésekben nem született megállapodás, ezért a NEOS tagjai nem folytatták a tárgyalásokat.

A tárgyalások azt követően húzódtak el, miután minden más párt megtagadta az együttműködést a választásokat  29,2 százalékos eredménnyel megnyerő Szabadságpárttal, Herbert Kickllel.

Ez arra kényszerítette a Néppártot és a Szociáldemokratákat, hogy egy kisebb pártot próbáljanak megnyerni a többségük biztosításához.

A következő lépés várhatóan egy újabb választás lesz, amelyet a Kickl vezette Szabadságpárt azonnal üdvözölt, mivel a közvélemény-kutatások arra utalnak, hogy támogatottságuk a választások óta csak nőtt. 

Az Osztrák Szabadságpárt elnöke Facebook-bejegyzésében élesen bírálta a kormányalakítás folyamatát, Nehammer kancellár lemondását logikusnak, de túl későinek nevezte.

Orbán Viktor szövetségese kerülhet kormányra

Az Ausztriában kialakult politikai helyzetet Deák Dániel is elemezte. A szakértő kiemelte, hogy a magyar miniszterelnök szövetségese kerülhet kormányra. 

A szeptemberi választást Orbán Viktor szövetségesei (Osztrák Szabadságpárt) nyerték meg Ausztriában, de egyedül nem tudtak kormányt alakítani, a vesztesek kezdték meg a koalíciós tárgyalásokat. Ez azonban meghiúsult, ami miatt Karl Nehammer osztrák kancellár bejelentette a lemondását. Innentől kezdve két lehetőség adódik: vagy megállapodik az Osztrák Néppárt az Osztrák Szabadságpárttal, és kormányt alakítanak, vagy megismételt választás jön, amit a felmérések szerint még nagyobb fölénnyel nyerne meg az Osztrák Szabadságpárt 

– részletezte a szakértő. 

Borítókép: Christian Stocker, akkori főtitkár és az Osztrák Néppárt (ÖVP) tagjai Bécsben, 2024. szeptember 29-én (Fotó: FLORIAN WIESER / APA / AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.