Az ukrán parlamentben egyre nő a feszültség a védelmi beszerzések körüli botrány miatt. Anastaszia Radina, a parlament korrupcióellenes bizottságának vezetője január 25-én nyilvánosan felszólította Zelenszkij bizalmasát Rusztem Umerov védelmi minisztert, hogy mondjon le tisztségéről. A konfliktus középpontjában Marina Bezrukova, a Védelmi Beszerzési Ügynökség (DPA) igazgatójának elbocsátása áll.
A Kyiv Independent beszámolója szerint az ügy komoly vitákat váltott ki a védelmi beszerzések átláthatósága és a nyugati katonai segélyek jövője kapcsán. A DPA-t 2022-ben hozták létre azzal a céllal, hogy átláthatóbbá tegye a védelmi beszerzéseket és fellépjen a korrupció ellen.
A botrány akkor robbant ki, amikor Umerov miniszter január 24-én bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Bezrukova szerződését a DPA élén, annak ellenére, hogy az ügynökség felügyelő bizottsága korábban egyhangúlag megszavazta a szerződés meghosszabbítását. Umerov döntését állítólagos nem kielégítő eredményekkel indokolta.
A DPA azonban közleményben jelentette ki, hogy továbbra is Bezrukova vezetése alatt működik, mivel a törvény és az ügynökség alapszabálya szerint csak a felügyelő bizottságnak van joga meghosszabbítani vagy megszüntetni az igazgató szerződését. Az ügynökség szerint az új igazgató tervezett kinevezése „közvetlen nyomásgyakorlás” a felügyelő bizottságra és kísérlet a független vállalatirányítás megsemmisítésére.
Radina, aki Volodimir Zelenszkij elnök Nép Szolgája pártjának képviselője, úgy véli, hogy Umerov lépései aláássák a védelmi beszerzési reformot és közvetlen beavatkozást jelentenek a beszerzési folyamatokba.
Egy háborúban álló ország védelmi minisztériumát olyan személynek kell vezetnie, akinek a törvényesség, az átláthatóság és az elszámoltathatóság nem csak üres szavak
– hangsúlyozta a képviselő.
Az ügy további fejleménye, hogy a Korrupcióellenes Akcióközpont panaszt nyújtott be az ország Nemzeti Korrupcióellenes Hivatalához (NABU), kérve Umerov ellen hivatali visszaélés gyanújával történő vizsgálat megindítását.
A botrány nemcsak az ukrán belpolitikában okoz feszültséget, hanem potenciálisan veszélyeztetheti a nyugati katonai segélyek folyósítását is. A nemzetközi partnerek ugyanis kiemelt figyelmet fordítanak a védelmi beszerzések átláthatóságára és a korrupció elleni küzdelemre.
Borítókép: Az Ukrán Elnöki Sajtószolgálat által 2024. október 21-én készített és közzétett fényképen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter és Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter kijevi találkozójukon (fotó: AFP)