Ferenc pápa állapotáról adott ki közleményt a Vatikán

Ferenc pápa állapota továbbra is válságos, de enyhe javulást mutat – közölte a szentszéki sajtóközpont hétfő este. Este rózsafüzér imát tartottak a Szent Péter téren Ferenc pápa és minden beteg egészségéért.

Forrás: MTI2025. 02. 24. 21:34
Ferenc pápa. (Fotó: Alberto PIZZOLI / AFP) Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vatikáni közlemény hangsúlyozza, hogy a katolikus egyházfőnek szombat este óta nem volt asztmás légzési rohama, valamint néhány vizsgálati eredménye javult. 

Az orvosok által korábban jelzett enyhe veseelégtelenséget folyamatos figyelem alatt tartják, és az nem ad okot aggodalomra. 

A pápa továbbra is oxigént kap, de annak arányát kis mértékben csökkentették. 

Az orvosok azonban óvatosságból továbbra sem bocsátkoznak jóslásba a beteg állapotát illetően

– olvasható a Gemelli klinika orvoscsapatának véleménye alapján összeállított közleményben. 

A Vatikán hozzátette, hogy Ferenc pápa a délutánt a munkájának szentelte.

 Telefonon felhívta a Gáza városban működő Szent Család katolikus plébániát, és atyai közelségét fejezte ki. A Szentszék kiemelte, hogy Ferenc pápa köszönetét fejezi ki Isten népének, amiért az utóbbi napokban egészségéért imádkozott. 

Este kilenc órakor Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár vezetésével rózsafüzér ima kezdődik a Szent Péter téren Ferenc pápa és minden beteg egészségéért.

 Az imához csatlakoznak a Rómában tartózkodó bíborosok, a vatikáni kúria munkatársai, a városban szolgáló papok és nővérek, valamint a hívők is. Jelen lesznek a római Pápai Magyar Intézet (PMI) hallgatói is. 

Borítókép: Ferenc pápa (Fotó: Alberto PIZZOLI / AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.