Az Európai Parlament plenáris ülésének „a kereskedelem új korszakára való felkészülés” szükségességéről folytatott vitáján Maros Sefcovic hangsúlyozta: a vámok bevezetése rosszat tesz a kereskedelemnek, és még rosszabbat a fogyasztóknak. A vámok visszavezetésével az Egyesült Államok a saját polgáraira vet ki adót, növeli a saját vállalkozásainak költségeit, és növeli az inflációt.
A vámok nem csak a kereskedelmi partnerek számára károsak, hanem azt a kockázatot is magukban hordozzák, hogy számos más gazdaságot is destabilizálhatnak, vagy akár a globális kereskedelmi rendszer egészét
– mondta.
Ez egy olyan forgatókönyv, amelyben mindenki veszít – húzta alá. Az Európai Unió mindig meg fogja védeni az érdekeit az igazságtalan intézkedésekkel szemben
– jelentette ki Sefcovic, majd hozzátette: eljött az idő, hogy az unió megvizsgálja az amerikai intézkedésekre adható válaszokat.
Határozottan és arányosan fogunk fellépni ellenintézkedések bevezetésével. Meg fogjuk védeni a gazdasági érdekeinket, meg fogjuk védelmezni a munkavállalóinkat, a vállalkozásainkat és a fogyasztóinkat
– fogalmazott Sefcovic, majd úgy folytatta: noha meg tudjuk védeni az európai érdekeket, nem ezt a forgatókönyvet szerettük volna. Az uniós biztos hangsúlyozta: az EU továbbra is elkötelezett az építő párbeszéd mellett, készen áll a tárgyalásra, és kölcsönösen előnyös megoldásokat szeretne találni, ahol erre lehetőség van.
Kijelentette:
az Európai Unió továbbra is elkötelezett a szabályalapú kereskedelem előmozdítása mellett. A kereskedelem, akkor tud virágozni, ha a szabályok méltányosak, a környezet pedig kiszámítható. A kereskedelmi partnerek között helyre kell állítani a bizalmat
„Gondoskodni fogok arról, hogy az EU készen álljon bármilyen kihívásra, amelyet az új korszak hoz majd a kereskedelem területén” – fogalmazott. Az EU mindig is a kölcsönösen előnyös partnerségek lehetőségét kereste, amelyeknek lényege a stabilitás, a méltányosság és a fenntarthatóság.
Ez különböztet meg minket másoktól. Ha pedig arra szükség van, akkor meg fogjuk védeni az iparunkat és az egységes piacot. Nagyon nagy a tét mind a két oldalon. Szeretnénk elérni, hogy továbbra is jól működjön a gazdaság, mert csak ez az értelmes választás
– tette hozzá a kereskedelmi és gazdasági biztonságért felelős uniós biztos.
László András, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője a vita során elmondott felszólalásában azt mondta: a Donald Trump amerikai elnök vezette adminisztráció a vámok bevezetésével megmutatta a világnak, hogy az országok milyen gyorsan változtatják álláspontjukat és milyen együttműködőek tudnak lenni az illegális bevándorlás megállítása terén. Több állam is elfogadja állampolgárainak visszatoloncolását Amerikából, és a határvédelem megerősítését.
Így kell ezt csinálni, így kell újra biztonságossá tenni az európai határokat
– fogalmazott László András, majd úgy folytatta:
Európában alkalmazzuk ugyanezt a receptet. Tegyük újra naggyá Európát. Kijelentette: az EU migrációs és menekültügyi paktuma csődöt mondott, már annak benyújtása előtt megbukott. A közös külső határok védelmében együttműködésre van szükség.
Ha nem védjük meg a külső határainkat, és nem lépünk fel azon unión kívüli államokkal szemben, amelyek nem hajlandóak visszafogadni a saját, uniós tartózkodásra jogosulatlan állampolgárait, akkor a közös piacot kell eszközként használni
– fogalmazott László András, majd hozzátette: vámokat és gazdasági eszközöket kell alkalmazni azon országokkal szemben, amelyek megtagadják állampolgáraik Európából való visszatérítését.
Borítókép: Maros Sefcovic uniós biztos (Fotó: AFP)