Oroszország és az Egyesült Államok március 24-én a szaúd-arábiai Rijádban tart konzultációt az ukrajnai háborúról – jelentette be Jurij Uzsakov, az orosz elnök nemzetközi ügyekért felelős tanácsadója, amelyről a TASZSZ nyomán a Kyiv Independent számolt be.
Uzsakov azt is elmondta, hogy beszélt Donald Trump amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával, Mike Waltzcal, akivel többek között a fekete-tengeri hajózás biztonságára vonatkozó kezdeményezés végrehajtásáról is egyeztettek. A beszélgetésről Mike Waltz is beszámolt közösségi oldalán.
Borítókép: Az amerikai és az orosz delegáció Rijádban folytatott béketárgyalást február 18-án (Fotó: AFP)