Calin Georgescu harmadszor is veszített a strasbourgi bíróságon

Calin Georgescu romániai szélsőséges politikus harmadik alkalommal is elveszítette perét az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), miután a testület elutasította az elnökválasztás érvénytelenítése elleni keresetét.

Forrás: Libertatea.ro2025. 03. 09. 5:55
Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) három bíróból álló tanácsa egyhangú döntéssel utasította el Georgescu keresetét, amelyben az elnökválasztás érvénytelenítését kifogásolta. 

Az EJEB döntése szerint Románia alkotmányos felépítése alapján az államfő nem tekinthető a „törvényhozó testület” részének, így az ügy nem tartozik a bíróság hatáskörébe. A testület közleménye kiemeli:

Figyelembe véve Románia alkotmányos struktúráját, nincs arra utaló jel, hogy az elnök jogkörei olyan természetűek lennének, hogy a panaszos által hivatkozott, a szabad választáshoz való jogot garantáló 1. számú jegyzőkönyv 3. cikkének hatálya alá tartoznának.

A döntés értelmében Romániának nem kell válaszolnia a Georgescu által benyújtott panaszokra.

A döntés után a politikus több tucat támogatója gyűlt össze Bukarestben, a Központi Választási Iroda előtt, hogy jelen legyenek, amikor a politikus hivatalosan is benyújtja elnökjelölti pályázatát az új választásokra. 

Georgescu délután négy óra körül érkezett felesége, Cristela kíséretében. A Központi Választási Iroda épületében tett rövid látogatása után George Simionnal, az AUR párt vezetőjével és Anamaria Gavrilával, a POT vezetőjével közösen lépett ki, és rövid nyilatkozatot tett a sajtónak.

A politikus tagadta, hogy ismeretei lennének a Getia-tervről, amely miatt hat hozzá közel álló személyt tartóztattak le hazaárulás vádjával. 

„Nem tudom, miről van szó” – válaszolta az újságírói kérdésre.

A támogató tömeg Georgescu nevét skandálta. A rendfenntartók egy férfit megbírságoltak, miután az felmászott a Román Nemzeti Bank kerítésére – a hatóságok szerint az illető korábban is tanúsított hasonló magatartást.

Borítókép: Calin Georgescu (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.