Tom Suozzi, New York-i demokrata képviselő a Fox News Digitalnak adott interjút, amelyben kifejtette, hogy pártja nagyon komoly belső problémákkal küzd. Szerinte nem véletlen, hogy Donald Trump ekkora győzelmet aratott, ráadásul az amerikai baloldalnak továbbra sincs ellenszere a Trump-jelenségre.

Donald Trumpra továbbra sincs demokrata ellenszer
Tom Suozzi New York-i demokrata képviselő a Fox News Digitalnak adott interjújában éles kritikával illette a Demokrata Pártot.
Úgy gondolom, hogy a Demokrata Párt imázsa komoly bajban van, és egyre inkább egy elrugaszkodott, szélsőbaloldali pártként ábrázolják
– mondta. Suozzi, aki korábban hosszú ideig helyi tisztségeket töltött be, majd 2017-ben került be a kongresszusba, mérsékelt demokrataként ismert, aki hajlandó volt kétpárti kompromisszumokat kötni például a kormányzati pazarlás és a határvédelem kérdésében.
Amikor először elkezdtem beszélni a bevándorlásról és a határvédelem szükségességéről, sok politikai tanácsadó azt mondta nekem: Ez egy republikánus téma, nem biztos, hogy erről kellene beszélned. De én azt válaszoltam, hogy ez az, amiről az emberek beszélnek a választókörzetemben.
A képviselő szerint a demokraták túlságosan elhanyagolják az alapvető problémákat.
Nem koncentrálunk eléggé az olyan alapvető ügyekre, mint az életszínvonal emelkedése és a középosztály megerősítése. Nem lehet egy pártot kizárólag a választás szabadsága és az LMBT-közösség jogai köré építeni. Ezek fontos ügyek, de ennél többről kell szólnia a politikánknak
– mondta.
Suozzi elítélte a baloldal rendőrségellenes kirohanásait
Suozzi elítélte a progresszív baloldal „Defund the police” (a rendőrség finanszírozásának csökkentése) mozgalmát is, amelyet „a politika történetének legostobább három szavának” nevezett. A képviselő szerint a demokraták szintén támogatják a kormányzati pazarlás megszüntetését, amely a Trump-kormányzat alatt létrehozott, Elon Musk által vezetett Kormányzati Hatékonyságért Felelős Minisztérium (DOGE) fő célkitűzése.
Versenyt szeretnék hirdetni a demokraták és a republikánusok között. Nézzük meg, ki tud több pazarlást, csalást és visszaélést felszámolni
– fogalmazott. Suozzi figyelmeztetett azonban, hogy a demokraták üzenetének nem szabad kizárólag Trump bírálatára épülnie.
Nem elég arról beszélni, hogy miért nem értünk egyet Trumppal, és mindenki pánikol. Azt is el kell mondanunk, hogy mit képviselünk. A középosztály újjáépítéséről, a közbiztonságról, az erős honvédelemről és a határvédelemről is beszélnünk kell
– zárta az interjút.
Borítókép: Donald Trump elnökjelölti kampányán Las Vegasban 2024. január 27-én (Fotó: AFP)