Jordan Bardella, a Rassemblement National vezetője erőteljesen reagált Emmanuel Macron mai beszédére, amelyben a francia elnök az ország előtt álló globális kihívásokról beszélt. Bardella úgy véli, hogy Macron végre felismerte, amit ő már régóta hangoztatott: a mai világban a hatalom és a függetlenség az alapja a jövőbeli sikernek, és ezek nélkül Franciaország és Európa nem rendelkezhet megfelelő perspektívával.
Macron végre ráébredt, hogy a mai világban a hatalom az, ami meghatározza a jövőt
– írta Bardella az X-en, közvetlenül a francia elnök beszéde után.
Bardella hangsúlyozza, hogy Európának sürgősen el kell kezdenie a függetlenségét és gazdasági növekedését előmozdító intézkedések végrehajtását. Az egyik legfontosabb javaslata a Green Deal felfüggesztése, amely szerinte „a francia mezőgazdaságot és ipart pusztító eszközként működik”. A politikus úgy véli, hogy az uniós zöldmegállapodás túlzott terheket ró a francia gazdaságra, és nem szolgálja a nemzeti érdekeket.
A Green Deal nemcsak a francia mezőgazdaságot, hanem az iparunkat is megfojtja. Felfüggesztésére van szükség, hogy megvédjük gazdaságunkat és fenntartsuk az emberek megélhetését
– tette hozzá Bardella.
Borítókép: Jordan Bardella (Fotó: AFP)