Többen azok közül a bürokraták és vezetők közül, akik a szovjet befolyás alatt hatalmi pozíciókat töltöttek be, most a Soros hálózata által támogatott baloldali elitbe kerültek – hívta fel a figyelmet a főigazgató.
Vezetők, befolyásos emberek, újságírók, akik már 20, 30, 40 évvel ezelőtt is dolgoztak – még a vasfüggöny lehullása előtt –, most már a demokratikus értékeket, emberi jogokat hirdetik, de ugyanazokról az emberekről van szó
– mondta.
Ugyanazok az emberek ugyanazt a tartalmat tolják ugyanazzal a céllal: a normalitás aláásása, a józan ész aláásása, Isten, a haza és a család aláásása. De most új márkákat, új szlogeneket találtak – tette hozzá.
Az EU-s intézmények és az OSF hálózatához tartozó NGO-k között működik egyfajta „forgóajtó”. Ugyanazok az emberek korábban az Európai Bizottságnak vagy az Európai Bíróságnak dolgoztak, most valamilyen NGO-nak, de utána ismét visszatérnek az európai mélyállamba – vázolta a körforgást a főigazgató.
Szánthó Miklós Magyarországot „a szabadság szigetének” nevezte a „liberális-progresszív óceánban, ami Európa.
Arra sürgette a konzervatívokat, hogy az országhatárokon átívelve egyesítsék erőiket, hogy elindítsák „a patrióták újjászületését”.
Borítókép: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!