Trump: Amerika visszatért

Az „Amerika visszatért” kijelentéssel nyitó elnök felsorolta az intézkedéseit a keddi kongresszusi beszéde során. Donald Trump elnök felszólalása közben a republikánusok ujjongtak, a demokraták pedig bekiabálásokkal tiltakoztak. A feszült légkörben egy képviselőt ki kellett vezetni a teremből. Trump a kereskedelmi háború fokozását és további kemény lépéseket ígért. Ukrajnával kapcsolatban pedig bejelentette, hogy levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől, amelyben az ukrán elnök közli, hogy készen áll befejezni a vérontást.

2025. 03. 05. 5:15
Donald Trump amerikai elnök beszédet mond (Fotó: AFP)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Donald Trump elnök helyi idő szerint kedden este tartotta meg első kongresszusi beszédét második elnöki ciklusa alatt, amelyben kijelentette, hogy kormányzata „épp csak most kezdte el” a munkát. 

Donald Trump amerikai elnök köszönti J. D. Vance alelnököt (J) és Mike Johnson képviselőházi elnököt, amikor megérkezik, hogy elmondja beszédét (Fotó: AFP)
Donald Trump amerikai elnök köszönti J. D. Vance alelnököt (jobbra) és Mike Johnson képviselőházi elnököt, amikor megérkezik, hogy elmondja beszédét (Fotó: AFP)

Amerika visszatért

 – jelentette ki Trump beszéde elején, amire a republikánus képviselők hangos „USA” skandálással reagáltak.

Az elnök büszkén sorolta fel eddigi intézkedéseit: „Gyors és kíméletlen cselekvésünk” során közel száz végrehajtási rendeletet és több mint négyszáz végrehajtási intézkedést hoztunk”. 

Trump a tojásárak emelkedéséért elődje energiapolitikáját okolta, és ígéretet tett arra, hogy az általa meghirdetett „nemzeti energia-vészhelyzet” új korszakot nyit a hazai olajkitermelésben.

A beszéd alatt botrányos jelenetek zajlottak. Amikor Trump a választási győzelmét említette, a demokraták bekiabálásokkal és füttyökkel reagáltak. 

Al Green texasi képviselőt a teremőröknek kellett kivezetniük, miután megtagadta, hogy leüljön. Green korábban eljárást kezdeményezett Trump ellen.

Az elnök beszédében kitért a kereskedelmi háborúra is: 

Bármit is vámolnak ők rajtunk, mi ugyanazt vámoljuk rajtuk. Bármivel is adóztatnak minket, mi ugyanazzal adóztatjuk őket.

A first lady vendégei között volt Corey Comperatore tűzoltó özvegye és lánya, aki egy Trump elleni merényletkísérlet során vesztette életét, valamint Marc Fogel, az amerikai tanár, akit Trump segített kiszabadítani egy orosz börtönből.

Trump lezárná az orosz–ukrán háborút

Donald Trump nyilatkozott az ukrajnai helyzetről is, kijelentve, hogy fáradhatatlanul dolgozik a konfliktus befejezésén.

Fáradhatatlanul dolgozom azon, hogy véget vessek a kegyetlen konfliktusnak Ukrajnában

 – mondta Trump. Az elnök aggodalmát fejezte ki az áldozatok magas száma miatt: 

Oroszok és ukránok ezrei halnak meg hetente.

Trump kritizálta Európát, azt állítva, hogy több pénzt költöttek orosz olajra, mint Ukrajna támogatására. Ezzel szemben az USA jelentős segítséget nyújtott.

Az Egyesült Államok több százmilliárd dollár segélyt adott Ukrajnának

 – hangsúlyozta az elnök.

A legfrissebb fejlemény szerint Trump állítása alapján Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll egy megállapodás aláírására. 

Ma kaptam egy levelet Ukrajna elnökétől, Zelenszkijtől, hogy készen állnak aláírni egy ásványkincsekre vonatkozó megállapodást és befejezni a háborút

 – jelentette ki Trump.

Senki sem akarja jobban a békét, mint az ukránok. Én és munkatársaim készen állunk, hogy közösen dolgozzunk Trump elnök határozott vezetése alatt, hogy eljussunk egy tartós békéhez. Igazán értékeljük Amerika segítségét Ukrajna szuverenitásának és függetlenségének fenntartásában

– idézte Volodimir Zelenszkij levelét Donald Trump. 

Értékelem, hogy elküldte a levelet

 – tette hozzá az amerikai elnök.

Az elnök egyben arról is beszámolt, hogy orosz részről határozott jelzést kapott arra, hogy Moszkva készen áll a békére.


Sikeres a migráció elleni küzdelem

Trump elmondta, hogy már sokat tett a migráció kezelése érdekében az Egyesült Államok és Mexikó határán, hozzátéve, hogy a múlt hónapban az illegális átlépések messze a legalacsonyabbak voltak.

Hivatalba lépése óta Trump kemény álláspontot képvisel az illegális bevándorlással szemben, a letartóztatott migránsokat katonai repülőgépeken küldte vissza származási országukba.

Hallották a szavaimat, és úgy döntöttek, hogy nem jönnek

 – mondta Trump.

Musk kiemelkedő szerepe a kormányzati hatékonyságban

Trump azt mondja, hogy kormánya véget vet az adófizetői dollárok kirívó pazarlásának is.

És ebből a célból létrehoztam a vadonatúj Kormányzati Hatékonysági Minisztériumot, a DOGE-ot

 – húzta alá. Az amerikai elnök ezen a ponton köszönetet mondott Elon Musknak a munkájáért.

Nagyon köszönjük, nagyra értékeljük. Azt hiszem, ez az oldal is értékeli, csak ezt nem akarják elismerni

 – tette hozzá a demokratáknak intve.

Ezután felsorolta a pazarló költekezések sorát, amit Musk és a DOGE feltárt.

Donald Trump arról is beszélt, hogy több végrehajtási rendelettel változtatásokat hajtott végre az Egyesült Államokban. Visszaállította a szólásszabadságot, és említést tett több új rendelkezéséről.

Elmondta, hogy hivatalosan is az angolt tette meg az Egyesült Államok hivatalos nyelvévé, átnevezte a Mexikói-öblöt Amerikai-öbölnek, és átnevezte Amerika legmagasabb hegyét Alaszkában.

Kijelentette, hogy véget vetett a DEI zsarnokságának a kormányban.

Azt is kiemelte, hogy rendeletet adott ki, amely betiltja, hogy férfiak női sportágakban versenyezzenek, valamint hivatalosan elismerte, hogy csak két nem létezik.

Donald Trump beszédében ismét megígérte, hogy egyensúlyba hozza a költségvetést, ami a republikánus törvényhozók tapsát váltotta ki.

Bírálat Mexikó és Kanada ellen a fentanil miatt

Az elnök szerint Kanada és Mexikó „olyan mértékben engedte be a fentanilt az országunkba, amilyent korábban még nem láttunk”. 

Ez több száz és ezer ember életét oltja ki

 – mondta, és hozzátette, hogy ez családokat rombol szét.

Az elnök azt is hangsúlyozza, hogy a két ország milliárdos támogatásokat kap az Egyesült Államoktól.

Ezt többé nem fogjuk megtenni

 – jelentette ki.

A Fehér Ház közlése szerint az USA által most bevezetett magas vámok a kanadai és mexikói árukra azért vannak, hogy nyomást gyakoroljanak a két országra a fentanil és a migránsok áramlásának megfékezése érdekében az Egyesült Államokba. 

Donald Trump a beszédében arra szólította fel a kongresszust, hogy fogadjanak el törvényeket a határvédelem megerősítése érdekében. Dicsérte Mexikót, amiért az utóbbi napokban kartellvezetőket adott ki az Egyesült Államoknak, de kiemelte, hogy ennél többre van szükség. 

Szükségünk van arra, hogy Mexikó és Kanada sokkal többet tegyen annak érdekében, hogy megakadályozzák a fentanil átcsempészését a határon

 – mondta, hozzátéve, hogy a kongresszusnak el kellene fogadnia egy törvényt a határvédelem fokozására.

Kiemelte, hogy már benyújtott egy részletes finanszírozási kérelmet a kongresszusnak, amely világosan megmutatja, miként fogják felszámolni ezeket a fenyegetéseket, megvédeni a hazát és végrehajtani az amerikai történelem legnagyobb kitoloncolási műveletét.

Az Egyesült Államok elnöke megjegyezte, hogy ideje „visszaállítani a törvényt és rendet városainkban és falvainkban”. 

Donald Trump a Biden alatti amerikai határbiztonságról azt mondta, hogy az elmúlt négy évben 21 millió ember özönlött be az Egyesült Államokba.

Trump ezután hangsúlyozta Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter feladatát.

– Az a célunk, hogy eltávolítsuk a méreganyagokat a környezetből, a mérgeket az élelmiszer-készletünkből, és megőrizzük gyermekeink egészségét – mondta.

Hozzátette, hogy Kennedy alaposan megvizsgálja az autizmus megnövekedett arányának okát.

Trump és Grönland

A beszédében Donald Trump kifejezte ambícióit Grönland megszerzésével kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy az az Egyesült Államok számára kulcsfontosságú lehet az ország biztonsága érdekében. 

Így vagy úgy, meg fogjuk szerezni Grönlandot

 – mondta Trump.

Trump a grönlandi néphez is üzent, kijelentve, hogy „erősen támogatjuk a jogukat, hogy saját jövőjüket ők maguk határozzák meg”. Ezzel a kijelentésével arra utalt, hogy Grönland lakosai saját döntéseik szerint választhatják meg jövőjüket, akár az Egyesült Államok részeként is.

A beszédében kiemelte Grönland stratégiai jelentőségét: 

Meg kell szereznünk Grönlandot a nemzeti és a nemzetközi biztonság érdekében.

Ezzel arra utalt, hogy a terület megszerzése előnyös lenne az Egyesült Államok számára, különösen a globális politikai helyzet tükrében.

A Közel-Keletre kitérve pedig Trump azt állította, hogy azon dolgozik, hogy „visszahozza a túszaikat Gázából”. Hozzátette, hogy az emberek keveset beszéltek a Közel-Keletről, azt az Oroszország és Ukrajna közötti háború beárnyékolta.

Beszéde befejezésekor Trump az amerikai ősökről beszél, és méltatta korábbi eredményeiket.

Az elnök szerint itt az ideje, hogy „hazánk történetének legizgalmasabb napjai kezdődjenek”.

A következő négy évben „még feljebb fogjuk vezetni ezt a nemzetet” – mondta.

Borítókép: Donald Trump amerikai elnök beszédet mond (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.