Donald Trump pénteken az Ovális Irodában nyilatkozva közölte, hogy Kanada évek óta "kizsákmányolja" az Egyesült Államokat a kereskedelmi vámokkal. Különösen a kanadai tejipari és faipari tarifákat bírálta, amelyeket aránytalanul magasnak nevezett.

Fotó: Getty Images via AFP/2025 Getty Images
Trump: Kanada évek óta kihasználja az Egyesült Államokat
Kanada évek óta lehúz minket a vámokkal, különösen a fatermékek és a tejipari áruk esetében
– mondta Trump az újságíróknak. Az elnök szerint Kanada 250 százalékos tarifát vet ki az amerikai tejtermékekre, miközben az Egyesült Államok sokkal kedvezőbb feltételeket biztosít a kanadai exportőröknek.
Pontosan ugyanolyan vámokat fognak kapni, mint amiket ránk kirónak, hacsak nem csökkentik ezeket
– jelentette ki. Hozzátette, hogy az intézkedések akár már pénteken életbe léphetnek, de legkésőbb hétfőn vagy kedden megkezdődhetnek.
Változó kereskedelmi kapcsolatok
Trump döntése része annak a szélesebb stratégiának, amelyben a Fehér Ház szigorítaná a külkereskedelmi politikáját. A héten bejelentett új tarifák mellett Trump egy áprilisi határidőt is kitűzött, amikor a vámok teljes körűen kiegyenlítődhetnek Kanada és az Egyesült Államok között.
A kanadai kormány eddig nem adott egyértelmű választ Trump fenyegetéseire, de François-Philippe Champagne ipari miniszter aggodalmát fejezte ki a helyzettel kapcsolatban.
Úgy tűnik, hogy a szabályok folyamatosan változnak, és emiatt nehéz követni a helyzetet
– mondta Champagne.
Az Egyesült Államok és Kanada között évente 1,6 billió dolláros kereskedelem zajlik, amelynek nagy része vámmentes az USMCA szabadkereskedelmi megállapodás keretében.
Trump szerint azonban ez nem elégséges, és új vámokat fog bevezetni, ha Kanada nem hajlandó csökkenteni a rendkívül magas vámokat.
Borítókép: Donald Trump amerikai elnök (Fotó: AFP)