Száz eurót kapnak tüntetésenként a résztvevők
A szerb elnök konkrét példákat is hozott arra, hogy szerinte hogyan manipulálták a tüntetéseket külföldről. Elmondása szerint bizonyos fiataloknak 100 eurót ajánlottak fel, hogy részt vegyenek a demonstrációkon, és hamis közösségimédia-fiókokon keresztül vonzó női profilok buzdították őket arra, hogy csatlakozzanak a tiltakozásokhoz.
Ezek a fiatalok sokszor úgy érkeztek a tüntetésekre, hogy azt sem tudták, milyen ügy mellett demonstrálnak. Csak egy bulinak tűnt számukra. De a média és az Európai Unió ezt teljesen másként mutatta be a világnak
– állította.
Vucsics szerint a tüntetések hátterében az áll, hogy bizonyos nyugati körök, különösen Brüsszel és Washington liberális elitje, minden olyan politikai vezetőt ellenségnek tekintenek, aki a nemzeti szuverenitás és a hagyományos értékek mellett áll ki.
Ha megnézed, hogy ki támad téged, és látod, hogy az egész liberális elit Washingtonból, New Yorkból és Los Angelesből ellened van, akkor egyértelmű a kép
– mondta.
Vucsics szerint a nyugati NGO-k politikai eszközként működnek
A szerb államfő azt állította, hogy számos NGO külföldről kapott támogatást, és ezek a szervezetek egyértelműen a kormány ellen dolgoztak.
Képzeljétek el, hogy minden egyes NGO, amely részt vett a szerbiai tüntetések szervezésében, külföldről kapta a pénzt – az Egyesült Államokból, a USAID-től, a National Endowment for Democracytól és más szervezetektől
– jelentette ki. Azt is elmondta, hogy a kormány vizsgálatot kezdeményezett annak kiderítésére, hogy ezek az alapok hogyan lettek felhasználva.
Nem tartóztattunk le senkit, nem történt egyetlen letartóztatás sem. Az ügyészségünk pusztán azt akarta megnézni, hogy hova folyt ez a pénz. Amint ezt megtettük, azonnal mindenki ránk támadt, és mindennap tüntetések kezdődtek
– mondta. Szerinte ezek az NGO-k látszólag független szervezetekként működtek, de valójában mélyen beágyazódtak a szerb politikai folyamatokba.
Ezek a szervezetek mindig az úgynevezett zöld-, liberális mozgalmakat támogatták, de valójában mindig azok ellen dolgoztak, akik a nemzeti szuverenitást és függetlenséget képviselték
– mondta.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!