Görög és asszír forrásokból is tudunk ilyen zsoldosokról az akkori Egyiptom szolgálatában – hangsúlyozta Finkelstein.
A Bibliában számos nyom jelzi a nyugat-anatóliai Lüdia részvételét Jósíjáhú meggyilkolásában. Az egyik Góg története; sok tudós szerint Góg Gygeszre, Lüdia királyára utal, aki az asszírok szerint zsoldosokat küldött az egyiptomi seregbe – tette hozzá.
Az Ószövetségben Ezékiel könyvében szerepel Góg.
S történni fog azon a napon, amely napon Góg majd eljön Izrael földjére, hogy ezt mondja az Úr Isten: Haragomban fel fog lobbanni bosszúságom.
Az Újszövetségben Gógot és Magógot a Sátán szövetségeseiként írják le az Isten elleni harcban az idők végén, amikor legyőzik a Sátánt. A Jelenések könyve szerint „mikor eltelik az ezer esztendő, a sátán kiszabadul börtönéből és megindul, hogy félrevezesse a föld négy sarkán lakó nemzeteket, Gógot és Magógot, és harcra gyűjtse őket. Számuk annyi, mint a tenger fövenye. Fölvonulnak a föld minden táján, körülzárják a szentek táborát és a szeretett várost. De tűz csap le Istentől az égből és megemészti őket".
Armageddon helyszíne nem véletlen a döntő ütközetre.
Talán az volt a mögöttes teológiai gondolat, hogy Dávid leszármazásának megváltója visszatér arra a helyre, ahol az utolsó és legigazságosabb Dávid-házi király, Jósíjáhú meghalt
– vélekedik Finkelstein.
Megiddót a XX. század eleje óta négy expedíció is feltárta, de a korábbi technológiákkal és kormeghatározásokkal nem juthattak el a jelenlegi következtetésekhez, és új területeket is találtak az újonnan kutatók.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!