Ho Jung-csien, a minisztérium szóvivője elmondta, hogy bár Kína továbbra is nyitott a tárgyalásokra, de szerinte „minden megbeszélésnek a kölcsönös tiszteleten kell alapulnia és egyenlő feltételek mellett kell zajlania”.
Ha az Egyesült Államok kereskedelmi háborút akar indítani, Kína a végsőkig harcolni fog
– jelentette ki Ho, hozzátéve, hogy szerinte Kínával szemben nem a nyomásgyakorlás, a fenyegetés és a zsarolás a megfelelő bánásmód.
Az MTI tudósítása szerint a szóvivő reményét fejezte ki továbbá, hogy a két ország a kölcsönös tisztelet, a békés egymás mellett élés, valamint a mindenki számára előnyös együttműködés elve által vezérelten, párbeszéd és konzultáció útján igyekszik majd megoldani a nézeteltéréseket.
Lin Csien, a kínai külügyi tárca szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján az ügy kapcsán azt is hangsúlyozta, hogy az amerikai fél a vámokat fegyverként használja a szélsőséges nyomásgyakorlás és önző érdekei okán, amivel súlyosan sérti valamennyi ország törvényes jogait és érdekeit, aláásva a szabályokon alapuló többoldalú kereskedelmi rendszert – mondta.
Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a vám- és kereskedelmi háborúknak nincsenek nyertesei, és Kína nem akar harcolni, de nem is fél a harctól. Soha nem fogjuk tétlenül nézni, hogy népünket megfosztják törvényes jogaitól és érdekeitől
– tette hozzá.
„Ha az Egyesült Államok a saját érdekeit a nemzetközi közösség általános érdekei fölé helyezi, és érvényesíti a világ összes országának rovására, akkor a nemzetközi közösség részéről még erősebb ellenállásba fog ütközni” – jelentette ki a szóvivő.
Mint ismert, Kína szerdán 84 százalékra emelte az amerikai termékekre vonatkozó vámtarifát, válaszul az amerikai kormány 104 százalékos vámjaira. A legutóbbi amerikai lépésként azonban Donald Trump ezt 125 százalékra emelte. Peking a héten többször is határozott ellenkezését fejezte ki a lépésekkel kapcsolatban, és felszólította Washingtont, hogy vonja vissza a vámintézkedéseket, melyek szerintük sértik a Kereskedelmi Világszervezet szabályait és megzavarják a globális ipari és ellátási láncokat.
Borítókép: Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök korábban (Fotó: AFP)