Németország új koalíciós szerződését az AfD vezetői kemény bírálatban részesítették. Alice Weidel és Tino Chrupalla szerint a CDU, az SPD és a CSU által kötött megállapodás nem kínál érdemi válaszokat az ország előtt álló kihívásokra. A frakcióvezetők úgy látják, hogy Friedrich Merz gyakorlatilag megadta magát a baloldalnak, és a dokumentum inkább az SPD és a Zöldek programját tükrözi, mintsem a választások győztesének elképzeléseit.

Fotó: AFP
Németország valódi reformok helyett csak látszatmegoldásokat kap
Az AfD szerint a szerződés nem jelent semmiféle fordulatot a migráció kezelésében. Úgy vélik, a dokumentum csupán általánosságokat és szándéknyilatkozatokat tartalmaz, konkrét, végrehajtható intézkedések nélkül.
A CDU által hangoztatott „migrációs fordulatot” pusztán látszateredményeknek, formai kompromisszumoknak tartják, amelyek aligha fogják kiállni a kormányzás napi vitáinak próbáját.
Gazdaságpolitikai szempontból a szerződést a felelősségvállalás hiányaként értékelték. A frakcióvezetők szerint sem a CDU/CSU, sem az SPD nem képes olyan adóreformot végrehajtani, amely valódi könnyebbséget jelentene a munkavállalóknak vagy a vállalkozóknak.
Kifogásolták, hogy az adócsökkentések elmaradnak, és helyettük csak homályos ígéretek és ösztönzők jelennek meg, miközben a korábban megígért tehercsökkentés nem valósul meg. Ez szerintük az adófizetők és a gazdaság arculcsapása.
Különösen felháborítónak tartják azt a gyakorlatot, hogy a kormány a leköszönt Bundestag segítségével módosítaná az alaptörvényt annak érdekében, hogy még több adósságot vállalhasson a jövő generációk terhére. A párt szerint ez szembe megy minden felelős pénzügyi tervezéssel, és hosszú távon aláássa Németország stabilitását.
Az AfD szerint Németország nem engedhet meg magának négy elvesztegetett évet
Az AfD úgy véli, hogy a CDU és az SPD által létrehozott kormány nem képvisel valódi változást. Szerintük Németországnak most cselekvőképes és bátor vezetésre lenne szüksége, nem pedig egy olyan koalícióra, amely a régi beidegződéseket ismétli.
A frakcióvezetők figyelmeztettek: a németek valódi politikai fordulatot akarnak, nem pedig a „csak így tovább” politikájának meghosszabbítását.
A párt határozott ellenzéki fellépést ígér, amellyel meg kívánja akadályozni, hogy – ahogy fogalmaznak – az ország egy felelőtlen és pusztító irányvonalat kövessen. A politikai váltás érdekében a teljes AfD-frakció elkötelezett amellett, hogy minden lehetséges parlamenti eszközzel szembeszálljon az új kormány politikájával.
Borítókép: Alice Weidel és Tino Chrupalla (Fotó: AFP)