Az amerikai döntéssel kapcsolatban Rogán Antal az Indexnek nyilatkozva arról beszélt, hogy a döntést nem tartja sem saját sikerének, sem a magyar diplomácia sikerének, ugyanis ezzel a döntéssel csak helyreállt a rend az amerikai–magyar kapcsolatokban. Emellett a miniszter azt is elárulta, hogy milyen információk alapján került fel a listára, valamint azt is, hogy ha teheti, akkor még az idén elutazik az Egyesült Államokba.

Fotó: AFP
„Biztos voltam abban, hogy le fogok kerülni a szankciós listáról” – összegezte az Index megkeresésére Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda minisztere azt a hírt, hogy lekerült az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma külföldi vagyonellenőrzési hivatalának (OFAC) szankciós listájáról.
Biztos voltam abban, hogy ez bekövetkezik, hiszen csak politikai okokból kerültem erre a listára. Ez egy politikai döntés volt, kifejezetten az amerikai demokrata kormány és Pressman nagykövet részéről. És ezt utólag a körülmények is egyértelműen igazolták. Azért is kerültem le ilyen gyorsan erről a listáról
– fogalmazott az Indexnek Rogán Antal.