Fizikai és kognitív szempontból is jó állapotban van Donald Trump amerikai elnök az éves orvosi felülvizsgálat eredményei szerint – számolt be róla a BBC.

Trump elnök továbbra is kiváló egészségnek örvend, erős szív-, tüdő-, idegrendszeri és általános fizikai funkciókat mutat
– írta Sean Barbabella százados, az elnök orvosa a vasárnap nyilvánosságra hozott jelentésben.
Donald Trump közel ötórás vizsgálaton vett részt a marylandi Walter Reed kórházban. Az orvosi csapat vérvizsgálatokat, szívvizsgálatot és ultrahangos vizsgálatokat végzett az elnökön.
Trump elnök kiváló kognitív és fizikai egészséget mutat, és teljes mértékben alkalmas a főparancsnoki és államfői feladatok ellátására
– hangsúlyozta dr. Barbabella. Az elnök neurológiai teszteken is átesett, melyek során nem mutatott depresszióra vagy szorongásra utaló jeleket.
A Montreal kognitív felmérés teszten Trump maximális, harmincpontos eredményt ért el.
Minden kérdésre helyesen válaszoltam
– nyilatkozta az elnök újságíróknak az Air Force One fedélzetén.
Az orvosi jelentés kitér a tavalyi merényletkísérlet nyomaira is, megemlítve a jobb fülön lévő hegesedést, amely lőtt sérülésből származik. A vizsgálat során enyhe napkárosodást és néhány jóindulatú bőrelváltozást is feljegyeztek.
Trump több gyógyszert szed koleszterinszintjének szabályozására, valamint aszpirint a szív- és érrendszeri gondok megelőzés céljából. Testsúlya 101 kg, magassága 189 cm, testtömegindexe alapján a túlsúlyos, de nem az elhízott kategóriába tartozik.
Az elnök kiváló egészségi állapotát aktív életmódjának tulajdonítják, külön kiemelve a gyakori golfgyőzelmeket. Trump a tavaly elnökválasztási kampány során többször is bírálta riválisát, Joe Bident annak kognitív és fizikai állapota miatt. Biden a hivatali ideje alatt nem volt hajlandó kognitív teszten részt venni.
Borítókép: Donald Trump amerikai elnök (Fotó: AFP)