A külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter megnyitója után Alice Weidel, a német Alternatíva Németországért (AfD) társelnöke tartott beszédet a CPAC Hungary 2025 második napján. Weidel felszólalása különösen nagy érdeklődést váltott ki a német és magyar közéletben egyaránt, hiszen pártja az utóbbi időben megerősödött a német politikai térképen, mindezt az EU-tagság újragondolására épülő szuverenista narratívával.

Alice Weidel, a német AfD párt társelnöke és parlamenti frakcióvezetője megtiszteltetésnek nevezte, hogy felszólalhat a CPAC Hungary rendezvényén, és köszönthette a jelenlévőket.
Annyira jó látvány itt látni önöket, mindenkit. Miniszterelnök úr!
Igen tisztelt magyar kormánytagok, igen tisztelt kollégák, barátaim! Nagyon szépen köszönöm, hogy lehetőséget kapok, és továbbíthatom Németország szabadságszerető patriótáinak üdvözletét!
Ezután pártjára, az Alternatíva Németországnak (AfD) mozgalomra tért ki, amelynek politikai szerepét megerősítette.
Megtiszteltetés, hogy szólhatok önökhöz mint az AfD elnökhelyettese, a vezető patrióta erő, a második legerősebb politikai erő Németországban és a következő kormánypárt.
Németország valósága a transzparencia jegyében
Alice Weidel kifejtette: azzal a szándékkal érkezett Budapestre, hogy átfogó képet adjon Németország jelenlegi állapotáról, és bemutassa, milyen folyamatok zajlanak hazájában.
A mai beszédemben az a szándékom, hogy egy kicsit rávilágítsak a németországi helyzetre, hogy a transzparencia jegyében önök is láthassák, mi történik a hazámban.
Ezután élesen bírálta a német politikai elitet és a hagyományos médiumokat.
A régi média és hivatalban lévő politikusok úgy félnek tőlünk, mint a tűztől, és van okuk rá. Egyre több németországi szavazónak elege lett abból, hogy hazudnak neki, és elege lett abból, hogy folyamatosan romlik az életminősége, évről évre.
A német kormány kudarcai
Weidel szerint a jelenlegi német kormány a polgárok érdekei helyett ideológiai célokat szolgál, miközben az ország mindennapi biztonsága és jóléte hanyatlik.
Az establishment politikája Németországot a saját polgárai számára egy veszélyes zónává alakította. Szenvednek a tömeges migrációtól, a robbanásszerűen növekvő bűnözéstől, a magas adóktól, az energiaáraktól, az inflációtól és a javaik pusztulásától.
Rámutatott, hogy a választók bizalmát korábban elveszítő baloldali kormány bukása után sem történt valódi irányváltás. – Ezért van az, hogy kiszavazták a régi zöld–balos kormányt – csak azért, hogy most egy másik kormány folytassa ugyanazt a katasztrófához vezető irányt. Egy kormány, amely azt állítja, hogy megállítja az illegális migrációt, miközben tárva-nyitva hagyja a kapukat.
Elszalasztott fordulat, erkölcsi árulás
A politikus elítélte az aktuális vezetés tétlenségét és kétszínűségét a biztonságpolitikai kihívásokkal szemben.
Néhány próbálkozást tett arra, hogy a helyzetet az országában kezelje, eközben pedig látjuk, hogy az ablakon dobják ki a német adófizetők pénzét – például Ukrajnában.
Weidel kemény szavakkal illette a német kancellárt is, akit politikai megalkuvással vádolt.
Ha arra gondolunk, hogy milyen hétköznapi horrort jelent számunkra az erőszak és az iszlám terroristák támadása, a kormányunk csendben marad. A kancellár pedig másolt megoldásokkal indult a választásokon – tőlünk vette át azokat –, majd a választások utáni napokban mindenben visszakozott. Eladta a lelkét. A baloldal hatalomban tartotta őt, cserébe azért, hogy kancellárrá válhasson.
Alice Weidel szerint a német politikai elit legfőbb célja immár nem a közjó szolgálata, hanem saját hatalmának megőrzése lett – bármi áron. – Kétségbeesetten kapaszkodik a hatalomba. Ez lett az elsődleges problémája és feladata az establishment politikusainak.