Katonai tiszteletadás a győzelem napja alkalmából
A látványos katonai menetben több mint ezer fő vonult fel, köztük brit díszegységek, zenekarok, valamint külföldi vendégek is. Külön figyelmet kaptak az ukrán fegyveres erők képviselői, akik saját zászlajukkal vonultak fel a Mallon.
A brit védelmi minisztérium álláspontja szerint jelenlétük a szabadságért vívott küzdelem nemzetközi támogatásának szimbóluma. A nézők soraiban taps és üdvrivalgás fogadta őket.
A felvonulás során Timothy Spall brit színész – aki Winston Churchillt alakította A király beszéde című filmben – elmondta a miniszterelnök ikonikus, 1945. május 8-i győzelmi beszédének egy részletét.
Ez nem egy párt vagy egy osztály győzelme. Ez a nagy brit nemzet győzelme egészében
– hangzott el Spall tolmácsolásában, miközben a háttérben a londoni Big Ben is megkondult.
A menet élén lovas egységek, a Királyi Tüzérség tagjai, valamint zenészek vonultak, akik esőre készülve műanyagba bújtatott kottákat viseltek hangszerükön. A zenekarokat követően a hadsereg és a légierő különböző alakulatainak tagjai érkeztek meg a Buckingham-palotához.
Ott várta őket a király, aki felállva, katonai tisztelgéssel üdvözölte őket, majd később a királyi erkélyről integetett a tömegnek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!