Az elmúlt évtizedek során Ukrajna NATO-csatlakozásának ígéretei többször felmerült, hogy az ország szorosabb védelmi kapcsolatba kerülhet a Nyugattal. Azonban ezen ígéretek eddig nem váltak valóra, és most elérkezett az idő, hogy világosan kijelentsük: Ukrajna nem lesz a NATO tagja – hívja fel a figyelmet a tekintélyes Foreign Affairs külügyi szakfolyóirat.

Az amerikai külpolitika már irányt váltott Ukrajnával kapcsolatban, februárban Pete Hegseth védelmi miniszter kijelentette, hogy „az Egyesült Államok nem tartja reálisnak, hogy Ukrajna NATO-tagsága a tárgyalások eredményeként megvalósuljon”.
Ukrajna nem lesz a NATO tagja
A tagság kérdésének napirendről való lekerülése megkönnyíti a tűzszüneti tárgyalásokat Oroszországgal, amelynek Ukrajna NATO-ba való belépése elleni jogos ellenvetései részben motiválták a 2022-es inváziót – mutat rá a cikk.
Oroszország már a kilencvenes években többször határozottan jelezte, hogy ellenzi a NATO keleti bővítését. Ennek ellenére a szövetség hét bővítési hulláma során egyre közelebb került az orosz határokhoz.
A 2007-es müncheni biztonsági konferencián Vlagyimir Putyin orosz elnök a NATO bővítését „súlyos provokációnak” nevezte.
Miért szükséges katonai infrastruktúrát telepíteni a határainkra?
– tette fel a kérdést. Azóta az orosz vezetés többször is hangsúlyozta, hogy Moszkva számára elfogadhatatlan, hogy Ukrajna csatlakozása esetén a NATO közvetlenül az orosz határok mentén jelenne meg.
Ennek ellenére a NATO 2008-as bukaresti csúcstalálkozóján, igaz, konkrét dátum vagy menetrend nélkül, de kilátásba helyezte Ukrajna és Georgia tagságát. Alig néhány héttel később Oroszország megszerezte az ellenőrzést két lázongó grúz régió felett, ezzel gyakorlatilag megakadályozva az ország NATO-csatlakozását.
Hasonlóképpen, Putyin 2014-es és 2022-es ukrajnai inváziója is legalább részben az ország szövetségbe való belépésének megakadályozását célozta – hangsúlyozza a cikk.
2022 februárjában, az Ukrajnában indított „különleges katonai művelet” kezdetén tartott beszédében Putyin „a felelőtlen nyugati politikusok által Oroszországra teremtett alapvető fenyegetésekre” hivatkozott, kiemelve „a NATO keleti terjeszkedését, amely katonai infrastruktúráját egyre közelebb hozza az orosz határhoz”.
Az orosz aggályok nem tekinthetők alaptalannak, mivel a NATO bővülése révén Moszkva érzékenyebbé vált a közvetlen szomszédságában történő katonai manőverekre.
Bár a NATO-t védelmi szövetségként határozzák meg, és az amerikai vezetés igyekezett eloszlatni Moszkva aggodalmait a NATO szándékaival kapcsolatban, az orosz vezetőkben mégis az a benyomás alakulhatott ki, hogy egyre nagyobb katonai fenyegetéssel kell szembenézniük.
Oroszország nem az egyetlen nagyhatalom, amely nem szeret a közvetlen szomszédságában más hatalmakat látni. Az Egyesült Államok szinte a megalakulásától kezdve megtett mindent, hogy az európaiakat távol tartsa az amerikai kontinens északi és déli részétől egyaránt.
Ráadásul a NATO jelenlegi tagállamai egyáltalán nem egységesek Ukrajna tagságával kapcsolatban, egységesek viszont abban, hogy nem akarnak háborúzni Oroszországgal Ukrajna miatt – hangsúlyozza a cikk.
A NATO-tagság kérdésének végleges lezárása hozzájárulhat a Trump-kormányzat törekvéséhez, hogy tető alá hozzon egy olyan tűzszüneti megállapodást, amely értelmében Oroszország megtarthatja az eddig elfoglalt ukrán területeket, de lemond minden további területi követelésről, valamint Ukrajna fegyveres erőinek és önvédelmi képességének korlátozásáról is.
Nehéz lesz elérni a NATO-n belüli konszenzust e tervvel kapcsolatban; egyes tagok, különösen a NATO keleti szárnyán, továbbra is szívesen látnák Ukrajnát a szövetségben – vélekedik a szerző.
Trumpnak azonban érdemes lenne kihasználnia azt a jellemző tulajdonságát, hogy kimondja, amit mások gondolnak, de nem mernek, és be kell ismernie az egyszerű igazságot: Ukrajna NATO-tagsága elérhetetlen. Egyértelművé kell tennie, hogy kormánya kész megadni Ukrajnának a szükséges segítséget önvédelméhez, de ami az ország NATO-csatlakozását illeti, az ajtó most bezárult – zárja elemzését a Foreign Affairs.
Borítókép: A NATO és tagállamainak zászlói a szervezet székháza előtt (Fotó: AFP)