– Számunkra egyelőre az a legfontosabb, hogy mindent megtegyünk a háború beszüntetéséért – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus. – Azt követően beszélhetünk Ukrajna újjáépítéséről – tette hozzá Friedrich Merz, és leszögezte: Ukrajna uniós csatlakozása a folyamat végén történhet.

(Fotó: AFP)
A német kancellár kétségét fejezte aziránt, hogy Ukrajna csatlakozása 2034-ig, az EU következő hosszú távú költségvetési időszakának végéig bekövetkezhet.
Merz szerint fokozatosan fogják Ukrajnát közelíteni az EU-hoz. Amíg Ukrajna támadás alatt áll, hadiállapotban van, természetesen aligha lesz lehetőség csatlakozására az Európai Unióhoz
– mondta a kancellár. Mindamellett – tette hozzá – a lehető legközelebb akarják hozni, a közösséghez szeretnék kötni az országot.
Nicusor Dan azt hangsúlyozta, hogy az EU a gazdasági jólét és biztonság tekintetében sikertörténetnek számít. Amennyiben pedig egy állam teljesíti a csatlakozás feltételeit, „az EU válaszának határozott igennek kell lennie” – vélekedett.
Merz üdvözölte az EU Oroszország ellen bejelentett 18. szankciós csomagját.
Ennek természetesen jelentős hatása lesz, arra is, ami Oroszországban történik
– hangoztatta.
Borítókép: Friedrich Merz (Fotó: AFP)