A szakértő szerint egyértelmű, hogy Brüsszel a bevándorlás pártján áll, mert nem születik elég európai gyerek, ezt pedig migrációval akarják pótolni. Épp ezért fogadták el Magyarország ellenében a vészhelyzeti kvótát, amiből állandó kvótát akarnak csinálni – fogalmazott a szakértő. Kiszelly szerint Magyar Péter a dollárbaloldaltól átvette a narratívát, miszerint meghagynák a határkerítést, arról azonban nem beszélnek, hogy ez csak akkor ér valamit, ha a fizikai határzár mellett megmarad a jogi határzár is.
A jogi határzárról azonban nem beszélnek – fogalmazott.
Ez a gyakorlatban egyébként Kiszelly szerint nem jelentene mást, mint hogy már nem is kellene átmásznia a migránsoknak a kerítésen, hiszen elég lesz, ha bemondják a határon, hogy szír menekültek.
Magyar Péter egyébként igyekezett rövidre zárni minden olyan témát, ami a szavazók számára elrettentő lehetett volna. Ukrajna esetében Manfred Weber levelét lóbálta, míg a migrációt álproblémának titulálta. Ezzel akarta kikerülni, hogy ezekről a kellemetlen dolgokról kelljen beszélni – fogalmazott a szakértő.
Kiszelly szerint egyébként ezen témákról ugyan nem beszél Magyar Péter, azonban a Tisza Párt továbbra is az Európai Néppárt tagja, így ezen kérdésekben egyértelműen kitűnik az álláspontjuk, hiszen még ha nem is szavaznak együtt párttársaikkal, a többség akkor is megvan ezek mögött a kérdések mögött. Egy esetleges győzelem után pedig már finomkodni sem kell majd, feltehetőleg a Tisza nyíltan is a brüsszeli politikát fogja támogatni minden kérdésben.
Borítókép: Magyar Péter és Manfred Weber (Fotó: AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!