„Azt látjuk, hogy előnyt jelent, ha van beleszólásunk az asztalnál” – fogalmazott a Brüsszelben adott interjújában Thorgerdur Katrin Gunnarsdottir izlandi külügyminiszter.

Fotó: AFP
A miniszter hangsúlyozta, hogy amennyiben a népszavazáson támogatják a tárgyalások újrafelvételét, úgy az egyeztetések legelején kell majd összpontosítani a legnehezebb kérdésekre, így a halászatra, mezőgazdaságra és a munkaerőpiacra.
Ha ezt megtesszük, akkor elég derűlátó vagyok, hogy még 2028 vége előtt az Európai Unió tagja leszünk
– húzta alá.
A 400 ezer lakosú szigetország a NATO alapító tagja és már az európai egységes piacnak és a belső határellenőrzések nélküli schengeni övezetnek is tagja.
Közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy a megélhetési költségek emelkedése és az ukrajnai háború miatt emelkedett az érdeklődés az uniós csatlakozás iránt a lakosság körében. Donald Trump amerikai elnök Grönland megszerzésével kapcsolatos tervei szintén ezen irányba terelték a figyelmet Izlandon.
„Izland pont középen van, egyfajta kapocs a két kontinens között” – mutatott rá az izlandi diplomácia vezetője.
Izland uniós csatlakozásának jóváhagyásához egy második referendumot is kellene majd tartani a tényleges belépésről.
Borítókép: Izland (Fotó: AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!