A telekkönyvi helyesbítés nem jelenthet tulajdonszerzést
- Az egyik, hogy az 1855. december 15-i telekkönyvi rendtartás 168. szakaszával nem lehet tulajdont szerezni. A bejegyzés szerint ez a rendelkezés kizárólag elírások vagy hasonló hibák kijavítására szolgált, és nem lehetett vele kicserélni azt a személyt vagy jogi személyt, aki a telekkönyvi lapon tulajdonosként szerepelt - ehhez perre lett volna szükség.
- A másik állítás az, hogy a törvényszék a pert levette a napirendről addig, amíg egy másik, a rend jogi személyiségét érintő eljárás el nem dől. Ez tehát nem jelentette az ügy megszűnését vagy elévülését, hhelyette a per „alvó” állapotba került, és nyitva maradt, egyelőre ítélet nélkül. Ebből az is következhet, hogy amiért az eredeti eljárásban nem született jogerős döntés, a nagyváradi premontrei ingatlanok jogi helyzete sem tekinthető véglegesen lezártnak, amelyet a most idézett kilencven évvel ezelőtti iratok is igazolhatnak.
A temesvári piaristák ügye lehet a precedens
A korabeli romániai joggyakorlatban gyakorinak számított, hogy a szerzetesrendek tulajdonjogát több alkalommal is vitatták, a Szentszékkel kötött konkordátum érvényét is megpróbálták megkerülni, hasonlóan a piarista rend temesvári iskolájának ügyéhez, amely végül 2008-ban a rend ingatlanjának visszaszolgáltatásával zárult. A nagyváradi prépostság ügy tétje most ebben áll, hogy végre jogerősen megállapítsák, a premontreieket nem lehetett volna puszta telekkönyvi „helyesbítéssel” megfosztani tulajdonuktól.
Eljárás a kilencvenéves évfordulón
Nem hozott ítéletet kedden a Szatmár Megyei Törvényszék Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát ügyében, amelyet napr apontosan az ingatlan per kilencvenéves évfordulóján tartottak. A bíróság a polgári perrendtartás 400. cikke alapján újra napirendre tűzte a pert, hogy tisztázza azt a kérelmet, amelyben az Európai Unió Bíróságához fordulást kérte előzetes döntéshozatali kérdésekkel. Az új tárgyalás időpontját 2026. október 20-án 12:30-ra tűzték ki, a tárgyalást a 10-es teremben tartják. Mindez azt is jelentheti, hogy a román bíróság nem söpörte félre az uniós jogi utat, hanem foglalkozik az indítvánnyal. Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát megköszönte a hívek imádságát és kitartását.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!