A kijevi külügyminisztériumot nem hagyja nyugodni Szijjártó Péter kárpátaljai látogatása

Az ukrán külügyminisztérium az illetékes ukrán hatóságokhoz fordul azzal a kéréssel, hogy adjanak jogi értékelést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek a nap folyamán Kárpátalján tett látogatásával kapcsolatban – tudatta a tárca kedden a honlapján közzétett közleményében.

Forrás: MTI2019. 07. 16. 20:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A minisztérium a közleményében kitért arra, hogy előzetes ajánlását figyelmen kívül hagyva Szijjártó Péter kedden látogatást tett a Kárpátalja megyei Beregszászon, ahol számos nyilvános rendezvényen vett részt.

A tárca tájékoztatása alapján a kijevi magyar nagykövetségtől kapott hivatalos diplomáciai jegyzék szerint a magyar külügyminisztert Brenzovics László ukrán parlamenti képviselő hívta meg, aki jelöltként indul a vasárnap Ukrajnában sorra kerülő előrehozott parlamenti választáson.

A tárca rámutatott arra, hogy az ukrajnai parlamenti választásokról szóló törvény 74. cikke ugyanakkor kimondja, hogy tilos a választási kampányban részt vennie külföldieknek és hontalan személyeknek, beleértve olyan nyilvános rendezvényeket, amelyek célja valamely párt vagy a választásokon induló jelölt támogatása.

A diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961. évi bécsi egyezmény 41. cikke pedig előírja, hogy a diplomáciai kiváltságokat és mentességeket élvezők kötelesek tiszteletben tartani a fogadó állam törvényeit és szabályait, és nem avatkozhatnak be annak belügyeibe – fűzte hozzá az ukrán minisztérium.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.