Bakondi György: Soros-tervet hajt végre az Európai Unió

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Unió vezetői az illegális menekültek befogadásakor Soros György elképzelését akarják megvalósítani.

Forrás: MTI2020. 11. 05. 17:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bakondi György csütörtökön Budapesten újságíróknak azt mondta: az EU vezetői Soros György azon javaslatának akarnak érvényt szerezni, hogy az a tagállam, amelyik nem engedi be az illegális migránsokat, ne kapjon pénzt az uniótól. A főtanácsadó közölte: az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, mivel nem hajlandó beengedni illegális bevándorlókat. – Azt a szabályozást kifogásolják – tette hozzá–, hogy a migránsok csak nem uniós országok magyar külképviseletein nyújthatják be menedékkérelmüket.

Emlékeztetett: az Európai Parlament tárgyalódelegációja és az EU soros elnöksége megállapodott, hogy jogállami feltételekhez kötik az uniós költségvetési, illetve a válságkezelési források kifizetését. Ez ellentétes azzal a megállapodással, amely az Európai Tanácsban született – hangsúlyozta.

A magyar kormány, tekintettel a fokozódó illegális migrációra, a járványhelyzetre és a migrációval összefüggő súlyos terrorcselekményekre, teljes mértékben elutasítja ezeket az elképzeléseket, és mindent meg fog tenni, hogy életbe lépésüket megakadályozza – jelentette ki a belbiztonsági főtanácsadó.

Arról is szólt, hogy valamennyi migrációs útvonalon fokozódik a migrációs nyomás. Lampedusára naponta 400-500-an érkeznek, a magyar határokon pedig 31 ezer határsértőt fogtak el az idén, ami a duplája a 2019-es egész évi adatnak.

Bakondi György megítélése szerint könnyű észrevenni az összefüggést az illegális migráció és a francia városokban, illetve Bécsben elkövetett terrorcselekmények között.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.