– Miért és hogyan lett a francia baloldal – ahogyan könyvében írja – „az iszlám szajhája”?

Kollár Kinga és a brüsszeli trükkök százai
Mi történik Brüsszelben, amikor – szinte – senki sem figyel?
– Miért és hogyan lett a francia baloldal – ahogyan könyvében írja – „az iszlám szajhája”?
– Magam is a baloldalról jövök. Mi Franciaországban nagyon büszkék vagyunk a világi hagyományainkra, az 1789-es forradalomra, valamint az állam és az egyház elválasztásáról rendelkező 1905-ös törvényre. Számomra a baloldal ezeket az értékeket testesítette meg, többek között a haladás, a társadalom legelesettebbjeiért, a bérből és fizetésből élőkért, a munkásokért való kiállás értékeiben gyökerezett. A baloldal támogatta a nők egyenjogúságát is a férfiuralom ellenében. Mintegy másfél évtizeddel ezelőtt ugyanakkor szembesültem azzal, hogy Franciaországban egyre tömegesebbé válik a főleg muszlim afrikaiak jelenléte, és ezzel az egész ország egy felgyorsult iszlám inváziónak van kitéve. Ez márpedig teljesen megváltoztatja a francia választópolgárok összességének összetételét is. A baloldal két okból állt e folyamat mellé. Az egyik, hogy ki akarta használni az ennek a választói csoportnak a megjelenésében rejlő potenciált – az országos választásokon elvégre 15 százalékban, a helyhatóságiakon akár harminc-negyven százalékban muszlimok szavaznak. Ennek érdekében pedig utat kellett engednie az iszlámnak, illetve a muszlimok közösségi követeléseinek. A másik ok kulturális, ami a baloldalnak a katolicizmussal szembeni gyűlöletében rejlik. A katolicizmus ugyanis a francia történelem része, a baloldal egy része pedig a globalizáció ideológiája nevében el akarja pusztítani ezt a Franciaországot. Mindehhez még hozzá kell venni az antirasszista politikájukat. Az iszlamisták ugyanis elhitették, hogy az iszlámmal szembeni fellépés rasszizmus. A baloldal márpedig nem akar rasszistaként feltűnni, ezért inkább teljes mértékben meghátrált az iszlám követelései előtt, feladva világi berendezkedésünket.
– Könyvében 11 millió franciaországi muszlimról ír, és önt is iszlámgyűlölettel vádolják az egykori elvtársai. Lát-e különbséget iszlám és iszlamizmus között?
– Nem látok ilyen különbséget. Nekem nagyon tetszik Ferhat Mehenni (kabil nemzetiségű algériai énekes, politikus – a szerk.) megfogalmazása: az iszlám a nyugalmi állapotban lévő iszlamizmus, az iszlamizmus pedig a mozgásban lévő iszlám. Recep Tayyip Erdoğan török elnök is világosan megmondta, nincs iszlám és iszlamizmus, csak iszlám van. Az iszlamofóbia szerintem egy vélemény: szembehelyezkedés az iszlámmal, amely nemcsak hit, de törvény és ideológia is, és amelynek egyetlen célja a hódítás, mert csak a hódításon és minden más kultúra tagadásán keresztül tud létezni. Az, hogy engem is iszlámgyűlölettel vádolnak, nem más, mint a muszlimok stratégiája, amelyet a baloldallal karöltve hirdetnek: az iszlám bírálata rasszizmusnak számít. Márpedig igenis jogunk van ahhoz, hogy iszlamofóbok legyünk abban az értelemben, hogy hangot adhassunk az e vallással szembeni véleményünknek, ahogy egyébként más vallásokkal vagy mondjuk a kapitalizmussal szemben is felemelhetjük a hangunkat. Jogunk van ahhoz, hogy fellépjünk valamely doktrína ellenében, amely zavar bennünket – ez szerintem egyáltalán nem bűn és nem is szégyen. Önöknek, magyaroknak is joguk volt hozzá, hogy fellépjenek a kommunizmussal szemben, amelynek megfizették az árát.
– Egy ponton azt írja a magyar miniszterelnökre és az olasz jobboldal vezetőjére utalva: önök az Orbánok és a Salvinik. Mit jelent ez?
– Nem látjuk, hogy kik kényszerítik ránk az iszlámot, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy ugyanazok, akik el akarják pusztítani a civilizációnkat. Ugyanazok, akik egy globális diktatúrát akarnak ránk kényszeríteni, el akarják pusztítani a nemzetállamot, a civilizációnkat, az életformánkat, a történelmünket. Miközben súlyos társadalmi problémákkal küzdünk, a munkanélküliség az egekben van, olyan mértékű bevándorlást kényszerítenek ránk, hogy évente 4-500 ezer új jövevény érkezik Franciaországba, amelynek bevándorlónépessége így kétévente Marseille, a második legnagyobb városunk lakosságának megfelelő mértékben bővül. Franciaország a XX. században is bevándorlóország volt, de többségükben katolikus európaiak – olaszok, magyarok, lengyelek, spanyolok, portugálok – jöttek, akik dolgoztak és jól beilleszkedtek. Azok, akik ma jönnek, nem akarnak asszimilálódni, többnejűségben élnek és a családegyesítések révén további rokonaikat hozzák az országba. Növekszik velük a bűnözés, merényleteket is végrehajtanak. Mi pedig nem utasítjuk ki a törvénytelen bevándorlókat, beletörődünk a népességcserébe. Mindezzel szálltak szembe az olyan politikusok, mint Donald Trump, az előző amerikai elnök, Olaszországban Matteo Salvini, önöknél Orbán Viktor és persze a lengyel, a cseh, a szlovén vezetés is. Ők, akik felemelték a hangjukat az Európai Unió diktátumával szemben, nekünk is reményt adnak Franciaországban.
– Azt írja, Emmanuel Macron még François Hollande-nál is rosszabb elnök, ami nagy kunszt. Miért?
– Macron ugyanazon az ideológiai vonalon halad, de továbbment, így elnöksége csak felgyorsítja Franciaország elpusztításának folyamatát. El nem tudtam volna képzelni, hogy egyszer lesz egy köztársasági elnökünk, aki ennyire megtagadja Franciaországot.
– Mit vár a jövő évi francia elnökválasztástól? Marine Le Pent, a bevándorlásellenes Nemzeti Tömörülés vezetőjét támogatja majd?
– Mi a hazafiakat támogatjuk. Le Pennek időnként vannak számunkra zavaró kijelentései, például amikor azt mondja, hogy az iszlám összeegyeztethető a köztársasággal. Majd meglátjuk, ki lesz az, aki a legjobban összefogja a hazafias tábort. El tudom például képzelni, hogy indul Éric Zemmour közíró. Persze ha a végén Le Pen áll majd szemben Macronnal, akkor természetesen Le Pen mögé állunk.
Az identitás mindennél fontosabb. „Mi értelme a 35 órás munkahétnek, a hatvanéves nyugdíjkorhatárnak, ha olyan helyen élünk, ahol már nem beszélnek franciául, ahol csak lefátyolozott nőket és arab ruhába öltözött férfiakat látni (…), ahol már nem tudsz alkoholt és sertéshúst venni, csak gyümölcslét és halal (az iszlám törvények szerint vágott állatból készült – a szerk.) húst? A francia életformát nélkülöző társadalmi életnek számunkra nincs értelme. Az identitásért vívott harc mindennél fontosabb, amit a baloldali vezetők képtelenek megérteni, és sajnos a jobboldalon sem sokan. Valójában a baloldal vezetői osztják meg népünket és akadályoznak meg minden francia összefogást. Ők hagyják betelepülni az idegeneket… Hazánk és értékeink elárulása a baloldal lelkén szárad.” (Pierre Cassen: Hogyan lett a baloldal az iszlám szajhája? Budapest, 2020)
Mi történik Brüsszelben, amikor – szinte – senki sem figyel?
Az orosz elnök a győzelmi felvonuláson elmondott beszédében kijelentette, hogy Oroszország szabadságot és békét vívott ki az egész emberiség számára.
A béke és a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta első beszédében az egyházfő.
Az esemény egyszerre emlékezik a II. világháborús győzelemre és demonstrálja Moszkva jelenlegi katonai erejét.
Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára válnak, mi lesz a milliárdos vagyon sorsa?
Trump és Zelenszkij telefonon tárgyalt, kemény üzenet érkezett Amerikából
Itt lesz 1000 forinttal olcsóbb az olívaolaj
Megfagyott a levegő Brüsszelben: Orbán Viktor egy mondattal helyretette Ursula von der Leyent és Manfred Webert (VIDEÓ)
Most bánhatja igazán a Liverpool, hogy lecserélte Szoboszlait a legfontosabb meccsen
Ha lejt vennénk forintért, most épp legázolta a medve
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Pénteki sportműsor: ETO FC Győr–Fehérvár FC az NB I-ben
Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról
Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról
Mi történik Brüsszelben, amikor – szinte – senki sem figyel?
Az orosz elnök a győzelmi felvonuláson elmondott beszédében kijelentette, hogy Oroszország szabadságot és békét vívott ki az egész emberiség számára.
A béke és a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta első beszédében az egyházfő.
Az esemény egyszerre emlékezik a II. világháborús győzelemre és demonstrálja Moszkva jelenlegi katonai erejét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.