Ferenc pápa egy római katakombában mutatott be misét

Az ókori keresztényekhez hasonlította a hitükért ma is üldözött keresztényeket a katolikus egyházfő a Szent Priscilláról elnevezett katakombában.

Forrás: MTI2019. 11. 02. 20:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ókori keresztényekhez hasonlította a hitükért ma is üldözött keresztényeket Ferenc pápa a Szent Priscilláról elnevezett római katakombában bemutatott misén halottak napján.

– Egykor a keresztényeknek el kellett bújniuk (..), hogy eltemessék halottaikat. A történelemnek egy szomorú fejezete volt, amelynek most sincsen vége – jelentette ki az egyházfő. Úgy vélte, a hitüket a katakombákban gyakorló egykori keresztények sorsa azokét idézi, akik keresztényként hasonlóképpen élnek ma is a világ több országában.

Hangsúlyozta: „ma is sok katakomba létezik (...), ma több keresztényt üldöznek mint a (keresztényüldözés) első évszázadaiban”.

Ferenc pápa hozzátette, hogy a világ számos országában kereszténynek lenni tilos és bűncselekmény.

A halottak napi misét az egyházfő Róma egyik legrégebbi és legismertebb katakombájában mutatta be. Az egyik föld alatti kápolnában tartott szertartáson kevesen tudtak csak részt venni. Ferenc pápa rögtönzött homíliájában elmondta, hogy életében most először járt az ókori keresztények föld alatti temetkezési helyén.

A Vatikánba visszatérve Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika altemplomában imádkozott az itt eltemetett pápák nyughelyénél.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.