Irán és Amerika mint szitokszavak

A libanoni fővárosban az utóbbi napokban ismét fellángoltak a tüntetések, a rendőrség könnygázgránátokkal oszlatta a tömeget. A nemrég Bejrútból hazatért Sayfo Omar, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértője szerint a tüntetők jellemzően a korrupt libanoni politikai elitet okolják a problémákért.

Tüntető a rendőrök csapdájában. Kiáltás a mélyből Fotó: MTI/EPA/Wael Hamzeh

Libanonban a lakosság aránylag nagy százalékára van szükség a nagyobb terek megtöltéséhez. Ez októberben és novemberben megtörtént, Bejrútban a Mártírok terén százezrek tüntettek. Mára azonban a tömegdemonstrá­ciók helyett inkább kisebb akciókat, útlezárásokat és hasonlókat szerveznek a WhatsAppon – számolt be a bejrúti élményeiről Sayfo Omar, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértője.

A keddi tüntetés a központi bank épülete előtt kezdődött, az utcára vonulók a bank intézkedései ellen tiltakoztak, amelyek szerintük súlyosbították az ország pénzügyi nehézségeit. – Az árak az elmúlt három hónapban hozzávetőleg 50 százalékkal emelkedtek. A libanoni líra hagyományosan a dollárhoz van kötve, egy dollár 1500 líra. Ám mára krónikus dollárhiány alakult ki, a bankok korlátozzák a dollár kiadását. A pénzváltóknál a dollár 2400 líra felett áll – magyarázta az elégedetlenség gazdasági okait a szakértő. Mivel az import dolláralapú, veszélyben van az áruellátás, ami már most érződik a boltok kínálatán. – A tüntetéseken sokan azt mondják, hogy gyakorlatilag éheznek az emberek – érzékeltette a helyzetet.

A kutató megerősítette, hogy a tüntetéseken nincs nyoma a vallási különbségeknek, hiszen a gazdasági válság vallástól függetlenül mindenkit érint.

– Ezzel együtt az emberek jellemzően a saját környékükön tüntetnek, így az egyes megmozdulások szereplői felekezetileg aránylag homogének. Vannak persze főbb csomópontok, amelyek olvasztótégelyként működnek. Kivételt a síiták jelentenek. Mivel a Hezbollah és a vele szövetséges Amal mozgalom a saját területein nem engedélyezi a demonstrációkat, az elégedetlen síiták más tüntetésekre járnak át – magyarázta.

Tüntető a rendőrök csapdájában. Kiáltás a mélyből
Fotó: MTI/EPA/Wael Hamzeh

A szakértő beszélgetéseiből, interjúiból is azt szűrte le, hogy a tüntetők jellemzően a korrupt libanoni politikai elitet okolják a problémákért.

– Ugyanakkor Libanonban minden politikai csoportnak megvan a maga világképe, narratívája. Mivel a térség az összeesküvés-elméletek hazája, mindenki mást okol – tette hozzá. – Vannak, akik szerint Irán akarja tönkretenni az országot, hogy erősítse a Hezbollah pozícióját. Mások szerint Amerika akarja tönkretenni Libanont, hogy a Nemzetközi Valutaalap igájába hajtsa. Megint mások úgy látják, hogy az Öböl-országok keverik a kártyákat, mert félnek Libanon megerősödésétől – sorolta a versengő elméleteket.

A kétmil­liós libanoni menekültközösség szerepét értékelve rámutatott, hogy a szíriai és palesztin menekültek nem igazán vesznek részt a tüntetéseken. – A jelenlétüktől szinte senki nem boldog, de mivel távozásuk nem reális, és a tizenöt évig tartó polgárháború fő kiváltó oka is a palesztinkérdés volt, a tüntetők és a politikai frakciók óvatosan kezelik a témát – összegzett Sayfo Omar.

A szakadék szélén

Libanon tízezer négyzetkilométeres, nagyjából hatmillió lakosú ország a Földközi-tenger partján, Izrael és Szíria szomszédságában. Az állam ritka példája a Közel-Keleten a vallások, a keresztények, illetve a szunnita és síita muszlimok békés együttélésére. A vallási sokszínűség az arab világ viszonylatában demokratikus politikában is megjelenik: Libanon elnöke mindig keresztény, a miniszterelnök szunnita, a házelnök síita. Az országban több mint kétmillió, főként palesztin menekült is él, ami hatalmas terhet ró az államra. Különösen, mert Libanon a világ egyik legjobban eladósodott országa, lényegében külföldi segélyek tartják felszínen a gazdaságát. A GDP-növekedés stagnál, a munkanélküliség 25 százalék körüli, de a fiatalok körében még ennél is magasabb. Ilyen körülmények között az országban tavaly október közepén kezdődtek utcai tüntetések, miután adót akartak kivetni az interneten lebonyolított telefonhívásokra és más termékekre. A legnépszerűbb ilyen alkalmazás után WhatsApp-adónak keresztelt tervezetet végül elvetették, majd nem sokkal később a miniszterelnök is lemondott, de ez sem nyugtatta le a kedélyeket. Akárcsak Irakban, a tüntetések egyre inkább a politikai elit ellen fordultak – emiatt arab tavasz 2.0-ként is értelmezték a megmozdulásokat –, de nagyrészt máig megőrizték békés jellegüket. Az új kormány viszont még mindig nem állt fel, amely a válság mélyülésével fenyegeti a gazdaságot.