Hamvas Béla „A bor filozófiája” című klasszikusának van pár gyakran citált része. Kezdve a mottótól, miszerint „végül is ketten maradnak, Isten és a bor” a „minden borban kis angyal lakik” kezdetű, költői szárnyalású passzuson keresztül a végszóig, miszerint „igyál s a többit majd hozza a bor”. A közismert idézetek közé tartozik az is, amelyben az alföldi borok kapcsán a kocsmáról szól a szerző. „A SOLTVADKERTI duhajabb és hangosabb. (mint a CSENGŐDI - megjegyzés tőlem, BZSA). Egy-szólamú bor, korcsmabor, a hideg ételeket szereti, a kolbászt, a hagymát. Ivási ideje főként a késő ősz, amikor kint köd van, esik az eső és a sár feneketlen. A legjobb újborok közé tartozik. Azzal, hogy korcsmabor, nincs szándékomban lebecsülni. Sőt. A korcsma civilizációnknak egyik legfontosabb intézménye, sokkal fontosabb, mint például a parlament. Az egyik helyen a sebeket osztják, a másik helyen gyógyítják.”
Igen, a kocsma közösségteremtő és -megtartó létkeret, „a falu legfontosabb intézménye”, miként a megszámlálhatatlan díjat elnyert Móricz-Sabján Simon fotográfus rámutatott, hozzátéve, hogy: „a falusi embereknek a kocsma egy hihetetlen támasz, az utolsó közösségformáló tér, piszok fontos, és tisztán látom megszűnni.”
Mert bármily szomorú, a magyar kocsmavilág kihalófélben van, sorban zárnak be legendás helyek éppúgy, mint a nagyközönség számára ismeretlen, de helyi jelentőséggel bírók egységek. Leginkább a borozókra jár rá a rúd, a presszók, úgy amennyire még tartják magukat. Hol van már a Fiáth János utcai, vagy a Pozsonyi úti Móri borozó? Hát a Tabdi? Lassan annak is örülhetünk, ha csak a tartalom tűnik el név mögül, mint a mára alaposan összegraffitizett, Vittula-szerűen underground hangulatot árasztó Gerlóczy utcai Villány-Siklósi borozó esetében, mert az egység legalább még él.
Van néhány üdítő kivétel, mint a Falk Miksa utcai Tokaji, vagy a Fő utcán működő Mátrai borozó. Nemzeti kincsként kellene ügyelnünk rájuk. Ide sorolnám Pali bácsi borozóját is a Tartsay Vilmos utcából, amely melegkonyhás egység, akárcsak a Mátrai. Igencsak meglepődtem, amikor a minap betérve hozzájuk frissen, rendelésre sütött fasírtot kaptam, két darabot adnak 500 forintért, ami a menzákat megszégyenítően kedvező, a vendéget valósággal zavarba ejtő ár. S persze még sorolhatnánk további példákat, de a trend az, hogy kihal a kocsmák közönsége, a fiatalok inkább divatos szórakozóhelyekre vagy bárokba járnak, s így vendég nélkül maradva sorban zárnak be a hagyományos kocsmák.
Annál is örömtelibb, ha láthatunk olyanokat is, akik az árral szemben úsznak. Molnár Imre és felesége, Kemény Kata 2016-ban alapították meg a Cintányéros borozót, amely egy magával ragadó, egyedi hangulatú, lenyűgözően otthonos, szépen berendezett egység.
Sajtója alig van, két írást találtam róla a nyitás idejéből, ezekből megtudhatjuk, hogy a pár Svájcból költözött haza és minden spórolt pénzét ebbe a vállalkozásba fektette. A számítás szerencsére bejött, a hely él és virul.
A Google Maps-en akadtam rájuk a Corvin negyed vonzáskörzetében keresve vendéglátó egységeket. A pozicionálás és a külső dizájn azt sugallja, mintha szépen felújított „régi motoros” kocsmával lenne dolgunk, de ez csak a látszat, a borozónak otthont adó ingatlanban korábban asztalosműhely, majd MDF pártiroda működött. Ez bizony egy „új hullámos” hely, patináját nem a kora adja, hanem a berendezési tárgyak, a székek, asztalok, régi plakátok és képek autenticitása. Mindehhez sokat hozzátesz a francia kávézókba illő zene is.
Alkalmam volt váltani pár mondatot Molnár Imrével, aki elmondta, hogy az a gondolat vezette, hogy megmutassa, milyen lenne ma egy borozó, ha nem lett volna kommunizmus.
Az eredmény ennél is jobbra sikeredett. Itt ugyanis minden tekintetben a minőségelv uralkodik, olyannyira, hogy a kommunizmus által nem sújtott országokban is a legjobbak közé tartozna az hely.
Már több ízben elmélkedtem e rovatban arról, hogy a tömegáruk és a multitermékek teljes száműzése egy vendéglátóipari egységből az értékek oltárán hozott anyagi áldozat. Minden okunk megvan feltételezni, hogy jóval nagyobb az a bevételkiesés, ami a kólát, vagy nagyipari sört óhajtók távolmaradásából adódik, mint a vélelmezett haszon, ami abból képződhet, hogy egyesek be sem lépnek olyan helyre, ahol multitermékeket is kínálnak.
Nem tudjuk, hogy élnek-e egyáltalán a minőségelvnek ennyire dogmatikus hívei, de ha vannak is ilyenek, számuk elenyésző. Mindenesetre a Cintányéros olyan hely, ahol a nagyipar s különösen az agyonreklámozott multitermékek en bloc ajtón kívül maradnak. S ez mennyire jó!
Rákérdeztem arra is, hogy mely pincészetektől érkezik a fél évig keresett inox „cintányéros” pultban rejlő s onnan kimért bor. Azt a választ kaptam, hogy „műhelytitok”. Ez igencsak meglepett, mert egy minőségelvű hely mindig büszke a beszállítóira. De hát, ha nem, akkor nem, tudomásul kell venni az információmegtagadást, bár bevallom, most is berzenkedem ettől. Ezt a kis intermezzót leszámítva viszont csak jót mondhatok nemcsak a helyről, hanem a kiszolgálásról is. (Mint utólag megtudtam, az anonimitás a borászok „védelmét” szolgálja, akik idegenkedtek attól a gondolattól, hogy tégelyes söntéspultból adagolják a borukat, így lett kilétükből „műhelytitok” a „jó bornak nem kell cégér” jeligére.)
Nézzük az italválasztékot! A nem tudjuk ki által termelt, kedvező áron kínált balatonmelléki olaszrizling, villányi rosé és szekszárdi vörös cuvée mellett tartanak hat habzó, kilenc fehér és hét vörös palackos bort, amelyeket a buborékosok és egy csendes tétel kivételével ki is mérnek decire, „büntetőfelár” nélkül.
A szorzó a szaküzleti árhoz képest valamivel kettes felett van. Igen jó nevekkel találkozhatunk a sorban: Barcza (Somló), Büttner (Badacsony), Skrabski (Balatonfüred-Csopak), Posta (Szekszárd), hogy csak néhányat említsek.
Egy alkotóműhelytől egy bort válogattak be a szortimentbe, egyértelművé téve, hogy mennyire tudatos a szelekció.
Figyelemre méltó a töményválaszték is. A Tolna vármegyei Kisvejkén működő Schmieder pálinkaház 14 gyümölcspárlata mellett a zirci Csetényi főzde és a Béres szőlőbirtok törkölypálinkáját kínálják többek között. Továbbá sörpárlatot, amely az Etyeki Czímeres pálinka és az Etyeki Sörmanufaktúra együttműködésének eredménye. Csapon utóbbiak Bohém Pilsenijét tartják, továbbá szintén tőlük öt palackos tételt.
Whiskyk közül nem a single malt-okból válogattak, hanem két prémium Bourbont kínálnak. Skót whiskyjük egyáltalán nincs, a „One Bourbon, One Scotch, One Beer” című legendás blues nóta iránymutatását itt nem követhetjük. (De azért beillesztem ide a sok feldolgozást megélt dal John Lee Hooker által előadott változatát:)
Mindehhez klasszikus borkorcsolyákat kínálnak, kovászos kenyeret vajjal vagy olívaolajjal, olajbogyót, pisztáciát, pirított diót, hideg- s melegszendvicset, debreceni kolbászt molnárkában, tatárbiszfteket, rillette-t, hústálalt, sajttálat, grillezett sajtot és kolbászt.
A péksüteményeket és a kenyereket a remek Lisboa pékség szállítja nekik.
