– Tényleg egy ideig két születésnapja volt?
– Igen, sokáig. Csodálkozva tudtam meg, hogy a Wikipédiában szeptember 18-at írnak szeptember 8 helyett, és hiába jeleztem a hibát, ráadásul én sem tudtam kijavítani. Végül évek teltek el, amíg végre a helyes dátum áll a lapon.

– Önről szólva ez a lap nem sok információt tartalmaz, azt viszont megtudhatjuk, hogy a Műanyag SC-ből indult el a karrierje, onnan került tizenhét évesen a Honvédhoz. Senkit sem lebecsülve, ez nem mondható lépésről lépésre haladásnak.
– Ez kicsit hosszú történet. Akkoriban csapatjátékokban csak tizenkét éves kortól lehetett igazoltan versenyezni. Ezért én atletizálni kezdtem, és nem voltam ügyetlen, magasugrásban például a korosztályomban én ugrottam át először a másfél métert.
Krasovecz tanár úr volt az edzőm, aki rossz néven vette, hogy amint betöltöttem a tizenkettedik életévemet, elköszöntöm az atlétikától, és elmentem focizni. Még a szüleimet is felkereste, de hiába, majd retorzióként félévkor öt tantárgyból is megbuktattak, köztük testnevelésből is.
Én azonban nem engedtem, maradtam a focinál, és az iskola becsületére válik, hogy év végén mind az öt tantárgyból ötöst kaptam, és az volt életem legjobb bizonyítványa.
Tichy Lajos személyesen hívta
– És miért éppen foci, és miért a Műanyag SC?
– Én már öt évesen tudtam, hogy egyszer válogatott futballista leszek. Most is azt mondom, én erre születtem, ez van az agyamban, a véremben, mindenemben. Az osztálytársaim kinevettek, amikor azt magyaráztam nekik, hogy futballistaként beutazom majd a világot, ma már tudják, hogy igazam volt. A Műanyag SC pedig úgy jött képbe később, hogy az egyik legjobb barátom már ott focizott, és őt követtem oda, amikor végre igazolhatóvá váltam.