Kijev hatalmas hibája, hogy minden szomszédjával összeveszett

A showbiznisz világából a politika nagyszínpadára berobbanó Volodimir Zelenszkij egy filmes sikersztorit ültetett át a mindennapokba, ukránok millióit csavarva az ujja köré. Tavasszal rekorderedménnyel választották az ország elnökévé, nyáron pedig abszolút többséget teremtett magának a kijevi parlamentben is. Elképzelhető, hogy még az idén előre hozott önkormányzati választásokra is sor kerül, akkor pedig a régiókban is megszerezheti az államfő a hatalmat. Egy friss felmérés szerint az ukránok 70 százaléka elégedett Zelenszkij munkájával. Mi a titka? Meddig tarthat ki ez a példátlan szimpátia? Mennyire jár be majd más utat, mint elődjei tették? Mit kezd az oligarchákkal? Békét teremt-e Kelet-Ukrajnában? Hogyan viszonyul majd a nyelvkérdéshez és a kisebbségekhez? Mindezekre Ruszlan Bortnik kijevi politológussal, az Ukrán Politikai Elemző- és Menedzsmentközpont alapítójával kerestük a választ.

Volodimir Zelenszkij a fogolycserével hazatért Oleg Szencov filmrendezőt nézi. Az államfőt az idő szorítja Fotó: Gleb Garanich Forrás: Reuters

– Annak idején Viktor Juscsenko és Petro Porosenko elnökké választását is hatalmas csodavárás kísérte. Ötévnyi ténykedés után viszont csúnya véget ért államfői karrierjük. Volodimir Zelenszkijjel is megismétlődhet ez?

– Erre ma még nehéz válaszolni, de máris vannak figyelmeztető jelek. Az azért egyértelmű, hogy amikor Porosenko és Zelenszkij között kellett választaniuk az embereknek, a kisebbik rosszra szavaztak. Ugyanakkor ha kicsit jobban a számok mögé nézünk, azt a következtetést kell levonnunk, nem is olyan nagy az új elnök támogatottsága, mint amilyennek az elsőre tűnik. Az államfőválasztáson 60 százalék körüli részvétel mellett 70 százalékot szerzett, ami a teljes lakosságra vetítve azt jelenti, hogy csak minden második ukrán polgár támogatta. A parlamenti választások eredményeit elemezve pedig még rosszabb az arány: az 50 százalékos részvétel melletti 43 százalékos támogatottság annak felel meg, hogy valójában csak minden negyedik-ötödik választó szavazott Zelenszkij pártjára, a Nép Szolgájára. Ez tehát azt jelenti: az emberek közel 80 százaléka vagy más pártra szavazott, vagy pedig egyáltalán nem voksolt. A nem szavazás is véleménynyilvánítás, éspedig elutasító magatartásra utal. Mindezek miatt nem idealizálnám Zelenszkij népszerűségét. A választási statisztikák arról árulkodnak, hogy az emberek kiábrándultak a politikai-közéleti állapotokból, s az országot uraló válság ellenére sem mentek el szavazni. Ez intő jel az új államfő és csapata számára.

– A Nép Szolgája soha korábban nem látott többségre tett szert az új kijevi törvényhozásban. Egyes elemzők azonban arra figyelmeztetnek: különböző érdekcsoportokból tevődik össze ez a 254 fős többség, ami könnyen darabokra hullhat, amennyiben sérülnének egyes csoportok érdekei. Ön miként ítéli meg a frakció jövőjét?

– Nyugodtan kijelenthetjük: a Nép Szolgája nem ideológiai párt. Zelenszkij mindenkori támogatottságán múlik a formáció pillanatnyi helyzete és jövője. Amennyiben esni fog az elnök népszerűsége, az közvetlenül kihat a pártra is. A július 21-i választásokon a régi szovjet rendszer iránt nosztalgiázók ugyanúgy támogatták ezt a

tömörülést, mint mondjuk a radikálisabb nemzeti eszméket vallók, akik csalódtak az előző vezetésben. Zelenszkij csapata nagyon ügyelt arra, ne menjen bele társadalmi konfrontációhoz vezető témákba annak érdekében, hogy a lakosság legkülönfélébb rétegei is szimpatizálhassanak vele. Ám ez a végtelenségig nem maradhat így. Most már véleményt kell mondaniuk fontos ügyekben, ami automatikusan egy bizonyos réteg lemorzsolódásához vezet. Számomra a jövő évi büdzsé vitája lesz a kísérleti lakmuszpapír. Mindenkinek hatalmas az étvágya, de a szűkös állami forrásból ezt nem lehet kellően csillapítani, s nagy kérdés, hogy a hoppon maradottak hogyan fognak majd viselkedni. Az ukrán belpolitikában már számos nagy pártformációt láthattunk, de kérdezem én: mára hol vannak ezek? Egyetlen ciklusig tartott csak ki a tündöklésük, ki emlékszik már rájuk?

Volodimir Zelenszkij a fogolycserével hazatért Oleg Szencov filmrendezőt nézi. Az államfőt az idő szorítja
Fotó: Reuters

– Miként értékelné Zelenszkij első száz napját?

– Számára az volt a legfontosabb, hogy stabil parlamenti többséget teremtsen az előre hozott választásokkal. Sikerült különösebb megrázkódtatás nélkül véghezvinnie a hatalomváltást, ami pedig ebben az országban nem magától értetődő. Annak is örülhetünk, hogy a korábbiakhoz képest ezúttal nem járt gazdasági-szociális megrázkódtatással az elnök személyének és a parlament összetételének a megváltozása, sőt a nemzeti valuta, a hrivnya még erősödött is. Ám a dicsérhető dolgok ebben ki is merülnek. Ami a negatívumokat érinti, ezen az oldalon sajnos sokkal több mindent jegyezhettünk fel. Zelenszkij teljes pénzügyi átvilágítást ígért az elmúlt évek állami gazdálkodása kapcsán, ami el sem kezdődött. Egyetlen korrupciós leleplezésre sem került sor, nincs érdemi haladás a korrupció felszámolásában. Vidéki útjai során az elnök ugyan „kiosztotta” a csinovnyikokat, de ez a harc ebben ki is merült. Továbbra is világpiaci áron vásároljuk a donbászi szenet, ami nonszensz: így nehéz lesz csökkenteni a rezsidíjakat, pedig ez az egyik legfontosabb vállalása. Személy szerint a klasszikus ötös skálán hármasra osztályoznám, még inkább pedig hármas alára. Rosszabb ugyan nem lett az élet Ukrajnában, de jobb sem.

– Mit kezd az elnök az oligarchákkal?

– Próbál egyensúlyozni, de a valódi hatalmukkal még nem találkozott szembe, az a költségvetés tervezésekor fog előbukkanni. Például ők ellenőrzik az energetikai piacot, amivel akár sarokba is szoríthatják. Egyesével akar megállapodni velük, kér tőlük valamit, az ország leggazdagabb emberétől, Rinat Ahmetovtól például mentőautókat, másoktól útfelújításra jelentős pénzeket, de ez nem törvényes út. Hogyan lehet tiszta mederbe terelni őket, ha ő maga is jogellenesen cselekszik? Tiszta, átlátható szabályok szerint kell hozzájuk viszonyulni, mert különben ő is függőségi viszonyba kerül velük szemben.

– Nagyon sokan szavaztak Zelenszkijre abban a reményben, hogy végre békét teremt Kelet-Ukrajnában, és visszaállítja az alkotmányos jogokat, amelyeket alapjaiban sért a terhes örökségül ráhagyott állami nyelvtörvény. Ezen a téren eddig semmi észlelhető nem történt. Nem árthat-e a megítélésének, amennyiben a jövőben is kerülni fogja az e kérdésekre adandó válaszokat?

– Népszerűségének megőrzése szempontjából a közüzemi díjak érdemi csökkentését és a korrupció elleni harcot tenném az első helyre. A donbászi béke ügyét csak a harmadik helyre sorolnám, a nyelvkérdés viszont, úgy gondolom, közvetlenül nem csapódik le az ő megítélésén. Bár ha hosszú ideig nem nyúl a témához, az okozhat számára veszteségeket. Ami Donbászt illeti, Zelenszkij nem tehet az ott dúló háborúról. Szerencséjére az EU-ban is éppen hatalomváltás megy végbe, azaz tiszta lappal kezdheti ezt a fejezetet. Moszkvában és Washingtonban ma már másként tekintenek erre a konfliktusra, mint öt éve, ami lehetőséget teremthet a háttér-megállapodásokra. Matrjoska-babához hasonlítanám ezt az egészet: a legfelső szinten Oroszország és az Egyesült Államok szembenállása található, a középsőn Kijev és Moszkva konfrontációjáról beszélhetünk, a legalsón pedig belkonfliktusként tekinthetünk a helyzetre: a Majdan-párti és a Majdan-ellenes erők szembenállására. Zelenszkij most még akár népszerűtlen lépéseket is felvállalhat a béke érdekében, de jövő tavasszal ezt már aligha teheti meg. A parlamentnek még az ősszel napirendre kell tűznie a minszki megállapodások meghosszabbítását. Érdekes lesz. Akár egy referendum is dönthet arról, hogy mi történjen a keleti végeken.

Az emberek kiábrándultak, állítja az ukrán elemző

– A nyugati hatalmak közül melyeknek nőhet meg a befolyása Ukrajnára?

– Úgy vélem, csökkenni fog az amerikai befolyás, Angela Merkel távozásával pedig Németország és az EU pozíciói is gyengülhetnek. Ellenben erősödhet Izrael befolyása, amiben Igor Kolomojszkijnak (ukrán oligarcha, az ország egyik leggazdagabb embere – a szerk.) is szerepe lehet. Az izraeli vállalkozások teret nyerhetnek az agráriumban, és a privatizációból is hasíthatnak egy nagy szeletet. Erre utal Benjámin Netanjahu kormányfő augusztusi látogatása is.

– Porosenko idején Ukrajna minden szomszédjával összerúgta a port. Magyarországgal különösen elmérgesedett a viszony…

– Kijev hatalmas hibát követett el, amikor az összes szomszédjával összeveszett. Az új elnöknek a kapcsolatok normalizálására kell törekednie. Az eurorealizmus Zelenszkij útravalója lehet. Elődjét a jobboldali radikalizmus is belekényszerítette az ukrán–magyar diplomáciai szembenállásba. Olyat is hallottam, hogy Porosenkónak nem sikerültek bizonyos magyarországi üzleti tervei, s az emiatti személyes érintettség okán is bosszút forralt Magyarországgal, közvetve pedig az ukrajnai a magyar kisebbséggel szemben.

– Hogyan ítéli meg az ukrajnai kisebbségpolitikát, a kirekesztő nyelvtörvényt, azt, hogy a nemzeti közösségeknek nem biztosítanak parlamenti mandátumot?

– A nyelvkérdés ügyét regionális szinten kellene népszavazásra bízni: ahol többnyelvű a régió, az ott élők döntsenek erről. Minden körülmények között szem előtt kell tartani, hogy a szabad nyelvhasználat alkotmányos jog, amit semmilyen törvény nem írhat felül. A jelenlegi törvény egyértelműen sérti a szabad nyelvhasználathoz fűződő jogokat. Zelenszkij konfliktusok nélkül nem tudná módosítani a nyelvtörvényt, sem pedig az oktatási jogszabályt. Ebből kiindulva szerintem új törvényt alkotnak majd a kisebbségek nyelvhasználatáról, és inkább ezzel próbálják megoldani a kérdést. Ami pedig a kisebbségek parlamenti képviseletét illeti, egy demokratikus országban ezt kvóta alapján is szabályozhatnák, mint ahogyan a nőket megillető parlamenti helyek számát is. Megoldás lehetne még a választókerületek kisebbségi szempont alapján való megrajzolása. A demokrácia nemcsak a többség akaratáról, hanem a kisebbségek jogainak az érvényesítéséről is szól. Az, hogy az országban élő nemzeti közösségeknek nincs parlamenti képviseletük, kiábrándultságot, csalódottságot okoz, társadalmi elzárkózáshoz vezet, ami negatív fejleményekbe csaphat át. A kisebbségek így nem érzik magukénak az ország ügyeit. Úgy tapasztalják, ki vannak zárva a folyamatokból, ezért is folyamodnak más ország állampolgárságáért, úgy érezve, ott jobban megbecsülik őket, fontosabbak. Ám mindez végső soron nemcsak a kisebbségekre vonatkozik, hanem a többségi nemzet tagjaira is, hiszen a hatalmas elvándorlás is határozott tiltakozást fejez ki a mai ukrajnai valósággal szemben.