tömörülést, mint mondjuk a radikálisabb nemzeti eszméket vallók, akik csalódtak az előző vezetésben. Zelenszkij csapata nagyon ügyelt arra, ne menjen bele társadalmi konfrontációhoz vezető témákba annak érdekében, hogy a lakosság legkülönfélébb rétegei is szimpatizálhassanak vele. Ám ez a végtelenségig nem maradhat így. Most már véleményt kell mondaniuk fontos ügyekben, ami automatikusan egy bizonyos réteg lemorzsolódásához vezet. Számomra a jövő évi büdzsé vitája lesz a kísérleti lakmuszpapír. Mindenkinek hatalmas az étvágya, de a szűkös állami forrásból ezt nem lehet kellően csillapítani, s nagy kérdés, hogy a hoppon maradottak hogyan fognak majd viselkedni. Az ukrán belpolitikában már számos nagy pártformációt láthattunk, de kérdezem én: mára hol vannak ezek? Egyetlen ciklusig tartott csak ki a tündöklésük, ki emlékszik már rájuk?

Fotó: Reuters
– Miként értékelné Zelenszkij első száz napját?
– Számára az volt a legfontosabb, hogy stabil parlamenti többséget teremtsen az előre hozott választásokkal. Sikerült különösebb megrázkódtatás nélkül véghezvinnie a hatalomváltást, ami pedig ebben az országban nem magától értetődő. Annak is örülhetünk, hogy a korábbiakhoz képest ezúttal nem járt gazdasági-szociális megrázkódtatással az elnök személyének és a parlament összetételének a megváltozása, sőt a nemzeti valuta, a hrivnya még erősödött is. Ám a dicsérhető dolgok ebben ki is merülnek. Ami a negatívumokat érinti, ezen az oldalon sajnos sokkal több mindent jegyezhettünk fel. Zelenszkij teljes pénzügyi átvilágítást ígért az elmúlt évek állami gazdálkodása kapcsán, ami el sem kezdődött. Egyetlen korrupciós leleplezésre sem került sor, nincs érdemi haladás a korrupció felszámolásában. Vidéki útjai során az elnök ugyan „kiosztotta” a csinovnyikokat, de ez a harc ebben ki is merült. Továbbra is világpiaci áron vásároljuk a donbászi szenet, ami nonszensz: így nehéz lesz csökkenteni a rezsidíjakat, pedig ez az egyik legfontosabb vállalása. Személy szerint a klasszikus ötös skálán hármasra osztályoznám, még inkább pedig hármas alára. Rosszabb ugyan nem lett az élet Ukrajnában, de jobb sem.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!