Az első körben egyebek mellett a fodrászatok, a masszőr- és a kozmetikai szalonok, illetve a barkács- és kertészeti boltok nyithatnak meg újra. Az orvosok ismét fogadhatnak betegeket nem sürgős esetekben is, a kórházakban megkezdődhet a járvány kitörése óta elhalasztott beavatkozások pótlása.
Lazítanak a szigorításokon Svájcban
Hétfőtől megkezdik az új típusú koronavírus-járvány terjedésének lassítása céljából bevezetett korlátozások fokozatos lazítását Svájcban.
Az üzleteknek a korábbiaknál szigorúbb higiéniai előírásoknak kell megfelelniük, s ellenőrizniük kell, hogy vásárlóik megtartják-e egymástól a kellő távolságot. Egyes környező országokkal ellentétben azonban Svájcban nem teszik kötelezővé a védőmaszk viselését.
A kormány tervei szerint az általános iskolákat, az egyéb üzleteket és a piacokat május 11-én nyitják újra. A harmadik fázisban, június 8-tól pedig a közép- és szakiskolák, az egyetemek, továbbá például a múzeumok, a könyvtárak és az állatkertek is megnyitják majd kapuikat.
„Akkor lehet egyik szakaszból a másikba lépni, ha nincsen jelentős emelkedés a Covid-19 esetek számában” – írták a korábbi berni közleményben.
Svájcban a járványellenes intézkedések keretében március 16-án, csaknem másfél hónapja bezárták az iskolákat és az üzletek nagy többségét.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Egyre nagyobb a nyomás az osztrák kormányon az iszlamista megnyilvánulások országos szabályozására
Alsó-Ausztria után Tirolban is bevezetik a fejkendő viselésének tilalmát a kiskorúak esetében.

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna
Leó pápát nem lehet kizárólag észak-amerikai pápának hívni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Óriási fordulat jön a hétvégén az időjárásban

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

Kardffy Aisha a kapcsolatáról: „Furcsa ez a helyzet”

Fico megakapta a lengyelek engedélyét, hogy Putyinhoz menjen: Ukrajna tombol, szerinte ez gyalázat

A Lidl kasszásának is elkerekedett a szeme! Nem hiszed el, hogy lopnak ma a bolti szarkák

A kiskereskedelmet is elérte az elbocsátási hullám: bezár az aradi Remarkt – 122 munkavállaló kerül az utcára

Pikk Bayerrel és Dezsével – Kinek az embere Gyurcsány? + videó

Robert Prevost lett az új pápa!

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?

Meglepő támogató lépett föl a Fidesz-kormány mögött

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai
Címoldalról ajánljuk