Budapesten is járt a vírussal diagnosztizált két diáklány

Magyarországon is járt az elmúlt napokban az a két fiatal diáklány, akinél koronavírust mutattak ki a cseh laboratóriumi vizsgálatok.

Forrás: MTI2020. 03. 03. 11:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az észak-olaszországi Milánóban tanuló amerikai és ecuadori egyetemista február 24-én érkezett Milánóból Bécsbe, ahol szállodában laktak. Onnan később Budapestre utaztak, majd Brünnön keresztül Prágába, ahol az Airbnb-rendszeren keresztül foglaltak szállást.

Az amerikai nőnél a vasárnapi első teszt, az ecuadorinál pedig a megismételt laboratóriumi vizsgálat mutatta ki a koronavírust – jelentette be kedden Zdenka Jágrová, a prágai tisztiorvosi intézet igazgatója.

- Bécset és a magyar felet már tájékoztattuk az esetről – tette hozzá.

A hatóságok pontosan feltérképezték, kivel kerültek kapcsolatba a diáklányok, és mintegy húsz cseh állampolgárt helyeztek karanténba. A prágai lakást, amelyben a nők laktak, egy hétre lezárták, és fertőtlenítik.

Csehországban kedd reggelre ötre emelkedett a laboratóriumi vizsgálatok által megerősített új koronavírusos megbetegedések száma Csehországban – közölte Adam Vojtěch cseh egészségügyi miniszter. Az összes beteg Észak-Olaszországban járt néhány napja.

Adam Vojtěch azt mondta, hogy Csehországban eddig 236 embert teszteltek. Tizenhat laboratóriumi vizsgálat eredménye kedden készül el.

Az első koronavírusos betegről vasárnap számoltak be a cseh hatóságok. A miniszter szerint a csehországi koronavírusos esetek eddig enyhe lefolyásúak.

A Cseh Külügyminisztériumtól megkaptuk a tájékoztatást az ügyben, és azt továbbítottuk az Operatív Törzs felé – mondta az Origónak Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.