Maradt az Európai Néppárt előnye

Nem változtak az erőviszonyok az Európai Parlament legutóbbi mandátumbecslése óta: a májusban esedékes választásokon az Európai Néppárt futhat be a kontinens leginkább ütőképes pártcsaládjaként, miközben a magyar lakosság körében továbbra is a kormánypártok a legnépszerűbbek. A lengyel Jog és Igazságosság pártját, az olasz Ligát és a Marine Le Pen-féle Nemzeti Összefogást is a legnagyobb parlamenti delegációk közé jósolják.

2019. 03. 30. 9:12
EP lectern in front of EPP banners
Üres a pulpitus, nincs egységes álláspont. Német közreműködés kellett ahhoz, hogy átmeneti konszenzus alakuljon ki a pártcsalád közgyűlésén Fotó: Vincent VANDOORNICK Forrás: Európai Parlament
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzéki pártok ettől a teljesítménytől jócskán elmaradnak, és az összesen 21 magyar képviselői helyből a Jobbiknak és az MSZP–Párbeszédnek egyaránt három-három, a Demokratikus Koalíciónak és a Momentumnak pedig egy-egy hely juthat.

Az okkal sorsdöntőként beharangozott választások előtt már csak egyszer hoznak majd nyilvánosságra átfogó mandátumbecslést, pedig eredetileg kéthetente jelentek volna meg hasonló felmérések.

A brüsszeli Politico tudni véli, hogy a tervek azután változtak meg, hogy az uniós parlamentet kritikák érték, mondván, az intézmény politikai semlegességét veszélyezteti az erőviszonyok folyamatos szerepeltetése. Míg a néppárt támogatta a kéthetente történő kimutatást, a szocialisták, a zöldek és a liberálisok is bírálták a folyamatot, írta a Politico.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.