A kormány és a szakszervezetek között folyamatosak az egyeztetések, a legradikálisabb CGT és az FO a teljes reform visszavonását követeli, míg a legnagyobb szakszervezet, az CFDT reformpárti, és csak a teljes jogosultság 64 évre emelését, illetve az ennél korábban nyugdíjba vonulók pénzügyi megbüntetését ellenzi.
A CFDT közleményben üdvözölte a kormány szombati javaslatát, amely a szakszervezet szerint „a kormány hajlandóságát jelzi a kompromisszumra”. Azt is jelezte a legnagyobb szakszervezet, hogy „folytatni fogja a tárgyalásokat, hogy megszülessenek a válaszok azokra a kérdésekre, amelyek az egyetemes jövőbeni rendszerrel kapcsolatban még felmerülnek”.
A kormányfő tájékoztatása szerint a szociális partnerek részvételével rendezendő konferenciának április végéig kell megfogalmaznia javaslatait a nyugdíjrendszer finanszírozásának egyensúlyban tartására. Amennyiben addig ezek nem születnek meg, a kormány visszateszi a tervezetbe a teljes jogosultság 64 évre emelését.
„Teljesen egyértelmű szeretnék lenni ebben a kérdésben: vállalni fogom a felelősséget” – írta a miniszterelnök.
A szombati tiltakozásokat szervező radikálisabb CGT és FO válaszai még nem ismertek, miután eddig ezek a szervezetek a teljes reform visszavonását követelték.
A párizsi felvonulást – amelyhez a kormány gazdaságpolitikája ellen 2018 novembere óta minden szombaton tiltakozó sárgamellényes tüntetők is csatlakoztak – incidensek kísérték a délután folyamán. A több ezer fős tömegbe keveredett, fekete ruhába öltözött anarchisták a menet élén megjelenve kirakatokat törtek be, üzleteket fosztottak ki, és megdobálták a rendőröket a Nation tértől a Bastille téren át a République tér felé tartó tiltakozó felvonuláson.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!