Mélypontra esett a kínai gyermekvállalási kedv

Hetvenéves mélypontra csökkent tavaly Kínában a születések száma, annak ellenére, hogy már négy éve hivatalosan is szakítottak az egygyermekes családmodellel. A népesség azonban még a születési ráta évek óta tartó zuhanása közepette is növekedett 2019-ben – derült ki a kínai statisztikai hivatal pénteken közzétett jelentéséből. Szakértők eközben attól tartanak, hogy a fogyatkozó aktív korú lakosság egyszer csak képtelen lesz eltartani a növekvő nyugdíjas réteget.

Mártonffy Attila
2020. 01. 17. 19:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szárazföldi Kína népessége 2019 végére elérte az 1,4 milliárdot, s ezzel 4,67 millióval nőtt 2018-hoz képest. Az országban tavaly 14,65 millió születést regisztráltak – több mint félmillióval kevesebbet az egy évvel korábbinál. Az ezer főre jutó születések száma ezzel 10,48 volt, ami a legalacsonyabb szint a Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulása óta. A népességnövekedést az eredményezte, hogy a halálozási arány ezer főre vetítve alacsonyabb, 7,14 volt 2019-ben. Összehasonlításképpen, az Egyesült Államok ezer főre vetített születési rátája 12, Japáné 8, a világátlag pedig a Világbank szerint 18,65 volt 2017-ben.

Kínában a munkaképes korosztályba tartozók – azaz a 16-59 évesek – száma a teljes népesség 64 százalékát adta ki, míg a 60 év fölöttiek 30,7 százalékát teszik ki a lakosságnak – írja a távirati iroda. A világ második legnagyobb gazdaságának számító ország így az elöregedő társadalom problémájával küzd, ugyanis a kínai gazdasági növekedés egyik kulcstényezője volt, hogy 1980 és 2010 között a munkaképes korú lakosság jelentősen megnőtt, míg az eltartottak száma stagnált. Mára azonban a fejlődő országok között Kína vált a leggyorsabb mértékben öregedő társadalommá, ami a gazdasági növekedést is hátráltatja. Elemzők szerint a születési ráta csökkenése időzített demográfiai bombaként ketyeg, mivel egyre kevesebb munkaképes korú embernek kell eltartania a nyugdíjasok egyre bővülő rétegét – figyelmeztet a BBC honlapja.

A kínai kormány a helyzet javítására 2016-ban beszüntette az 1979-ben bevezetett egykepolitikát, és a városi lakosság számára a továbbiakban két gyermeket engedélyezett családonként. Ez az intézkedés azonban nem hozta meg a várt eredményt, pedig a statisztikák azt mutatták, hogy még abban az évben 17,86 millióval nőtt a születésszám a 2015-ben regisztrált 16,55 millió után, ám 2017-ben már csak 17,23 millió újszülött látta meg a napvilágot. Sokakat az tántorít el a gyermekvállalástól, hogy a nagyvárosokban egyre emelkednek a gyermekellátás és -nevelés költségei, miközben a lakhatás is évről évre drágul. Szakértők úgy vélik, további gátló tényező volt, hogy az enyhítést nem kísérték a gyermekvállalást kellő mértékben ösztönző, családtámogató intézkedések, mint például a gyermekgondozás pénzügyi segélyezése vagy az apai gyes kiterjesztése; igaz, újabban például javították a kismamák terhesgondozását, és család-egészségügyi szolgáltatásokat is bevezettek. A népességnövekedés lassulásának hátterében álló további tényező a válások számának megugrása. 2019 első három negyedévében 3,1 millió pár nyújtott be válókeresetet, miközben 7,1 millió pár kötött házasságot. Megfigyelhető a városiasodás tendenciája is: a városokban élők száma 17 millióval nőtt, míg a vidéken élőké 12,39 millióval csökkent 2018-hoz képest.

A nemek eloszlását nézve a mérleg továbbra is a férfiak felé billent, akiknek a számát 715 millióra tette a statisztikai hivatal, szemben a 685 millió nővel, ami azt jelenti, hogy minden száz nőre 104,45 férfi jut. Ezt az aránytalanságot sokan a népességnövekedés megállítását célzó egykepolitika erőltetésével magyarázzák. Ennek keretében a kínai családok harmada bírság, munkahelyi elbocsátás vagy kényszerabortusz terhe mellett nem vállalhatott második gyermeket. Vidéken csak abban az esetben szülhettek kétszer a nők, ha az első gyermek lány lett. Kivételt tettek a nemzetiségekkel is. Mindez számos esetben ahhoz vezetett, hogy eltitkolták a lánygyermek születését, sőt meg is ölték az újszülöttet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.