Több embert halálra tapostak a síita iszlám legnagyobb ünnepén

Forrás: MTI2019. 09. 10. 20:37
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legkevesebb 31 embert halálra tapostak, s százan megsérültek kedden az iraki Kerbelában a síita iszlám legszentebb ünnepének számító asúra vallási ünnepén kitört pánikban – közölte az iraki televízió az egészségügyi minisztériumra hivatkozva.

Szeif al-Badr, a tárca szóvivője szerint félő, hogy magasabb lehet az áldozatok száma, mivel mindössze előzetes adatokról van szó. Legalább tíz sérült kritikus állapotban van.

A minisztérium nem közölte a pánik kiváltó okát.

Egy névtelenséget kérő biztonsági tisztségviselő az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, az incidenst egy felüljáró összeomlása váltotta ki az ünnepi menet végén. Értesülések szerint a szerencsétlenség akkor történt, amikor a ceremónia részeként déltájban zarándokok tízezrei futnak az úgynevezett Tuvejrídzs-futás során a mártírhalált halt Huszein imám mauzóleuma felé. A kegyhely egyik illetékese azt mondta, a tömegpánik az épület bejárata előtt keletkezett.

Az asúra a síiták egyik legfontosabb ünnepe, amelyen Mohamed próféta unokája, Huszein imám mártírhalálának évfordulójáról emlékeznek meg. A negyedik kalifa, Ali kisebbik fiát és kíséretét az Omajjád-dinasztia uralmát megszilárdító I. Jazid parancsára gyilkolták meg a Bagdadtól 80 kilométerre délnyugatra fekvő Kerbela közelében 680-ban. Halála fordulópont volt, amely nagyban hozzájárult az iszlám világban a síita-szunnita megosztottsághoz.

Az ünnepi megemlékezés alkalmából zarándokok százezrei utaznak a síiták egyik szent városának számító, Kerbelába.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.