Ukrajna: elérte célját a magyar vétó

A 150 ezres kárpátaljai magyar közösség, ahogy eddig is számíthatott, a jövőben is számíthat a magyar kormány támogatására – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Magyar Nemzet
2019. 11. 02. 15:33
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A NATO-tagállamok és Ukrajna az utolsó utáni pillanatban, a hivatalos határidő lejárta után elfogadta a magyar javaslatot a NATO–Ukrajna közös nyilatkozattal kapcsolatban. Vagyis a kárpátaljai magyarok melletti kiállás meghozta az eredményét – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-vel.

– Végül mégis figyelembe vették a javaslatainkat, így a közös nyilatkozat határozottan kiáll a jogfosztott magyar közösség mellett, és felszólítja Ukrajnát a nemzetközi szabályok, valamint a nemzetközi szervezetek előírásainak betartására. Ez újra világossá teszi, hogy Ukrajnának a nemzeti közösségek elvett jogait az oktatás és az élet egyéb területein vissza kell adnia – írta Szijjártó Péter.

A 150 ezres kárpátaljai magyar közösség, ahogy eddig is számíthatott, a jövőben is számíthat a magyar kormány támogatására, soha nem fogjuk feláldozni őket világpolitikai játszmák oltárán – tette hozzá.

– Magyarország jószomszédi viszonyra törekszik Ukrajnával, készen áll az új ukrán vezetéssel a konzultációkra, amelyek nyomán remélhetőleg újra fel tudjuk építeni a korábbi jószomszédi kapcsolatainkat. Továbbra is valljuk: új elnök, új remény! – közölte a miniszter.

Magyarország szerdán azután vétózta meg a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát, hogy nem vették bele a magyar kormány javaslatait.

Ezek arra vonatkoztak, hogy a nyilatkozat tartalmazzon olyan kitételeket, amelyek köteleznék Ukrajnát a magyaroktól elvett jogok visszaadására.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.