Válságüzemmódban vagyunk

Tavaly decemberben az ENSZ migrációs paktumának aláírása nyomán tört ki kormányválság Belgiumban. Theo Francken menekültügyi és migrációs államtitkár is a távozó kormánytagok között volt. A nacionalista Új Flamand Szövetség politikusa lapunknak adott interjúban beszélt a migrációs csomag szerinte kártékony elemeiről, illetve arról, hogy miben különbözik a véleménye a szintén bevándorlási szigort hirdető magyar kormányétól. Francken szerint a menekültkvóta már a jövő héten visszaköszön Brüsszelben. A flamand politikus elmondta azt is: Orbán Viktor kormányfő hátrányból indul, amikor Brüsszel a piros pontokat osztogatja.

2019. 07. 13. 6:50
Belgium's Asylum and Migration State Secretary Francken speaks during an interview with Reuters in Brussels
Theo Francken: Nemzetközi bűnbandák állnak a háttérben Fotó: Reuters
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Róma sem sérti az emberi jogokat, és meglehetősen hangos kritikusa a migrációnak. A civil szervezetek, az NGO-k mégsem hagynak fel a menedékkérők Európába hozatalával.

– Az NGO-k kimenthetik az embereket, ennek semmi akadálya, de vigyék őket olyan biztonságos észak-afrikai országokba, mint például Tunézia. Őrület, ami a Földközi-tengeren folyik. Miért tennél meg száz mérföldet egy csónakban, ha a konfliktusoktól mentes Tunézia ott fekszik tíz mérföldre? Nem szabad naivnak lennünk, teljesen nyilvánvaló: nem a Juszufok és Abdullahok állnak a történések hátterében, hanem a minél nagyobb profitra vágyó nemzetközi bűnbandák. Az Interpol jelentéseiben ez szóról szóra szerepel. Azt hiszem, Matteo Salviniék megválasztásával jó irányt vettek a dolgok Rómában. Basta cosí, elég volt! – ez az olasz üzenet.

– És mi a helyzet Belgiumban? Mi történt azóta, hogy ön tavaly decemberben lemondott?

– Egészen az ENSZ-paktum aláírásáig jól működött az általam bevezetett kvóta, ami napi ötven főben maximálta a menekültregisztrációt. A marrákesi konferencia után ezt viszont hatályon kívül helyezték. Ha visszatérek, mindenképp gondoskodni fogok a visszaállításáról. Rengetegen érkeznek hozzánk El Salvadorból és Venezuelából. Értetlenül állok a jelenség előtt, hiszen csupa olyan személyről van szó, akik egyébként vízummentesen utaznak Spanyolországba. Szóval a közeljövőben tárgyalnunk kell Madriddal is. Összességében annyira sok a menekültügyi szabálysértés, hogy folyamatosan válságüzemmódban vagyunk. A parlamenti választások alkalmával viszont bebizonyosodott, hogy Flandria polgárai a jobboldali politikai irányvonalat, a minél több biztonságot és minél kevesebb migrációt preferálják. Nekünk pedig ennek szellemében kell cselekednünk.

– Vallónia ugyanakkor magabiztosan balra szavazott májusban. Ön emiatt támogatja a belga konföderáció ötletét?

– Egészen nyilvánvaló, hogy konföderációként kellene tovább működnünk. Képzelje el például, Flandria börtönöket szeretne építeni, viszont Vallónia a bűnmegelőzésre használná ugyanazt a pénzösszeget. Most ott tartunk, hogy nincsenek börtöneink, és a prevenció sem működik. A jelenlegi a lehető legrosszabb forgatókönyv. Olyan, mintha folyamatosan világok ütköznének össze.

– Ön a bevándorlási szigor egyik európai arca, mégis bírálta az Orbán-kormány politikáját. Pontosan mivel nem ért egyet?

– Korábban a belügyminiszterüknek, Pintér Sándornak is elmondtam: minden tiszteletem Magyarországé, mert a menekültválság kezdetén egyedül önök tartották magukat az uniós kötelezettségeikhez. Kerítést építettek, így védték a külső határokat. Jártam is ott, jól megnéztem magamnak a déli határzárat. Sok pletykát hallani viszont az ott elkövetett emberi jogi sértésekről. Nem tudom, hogy ezek igazak-e, de én mindig és minden fórumon hangsúlyozom, hogy a bevándorlási szigort kizárólag az emberi méltóság tiszteletben tartásával lehet megvalósítani. A kerítést magát viszont sosem bíráltam. Azzal is teljes mértékig tisztában vagyok, hogy a miniszterelnökük hátrányból indul, amikor Brüsszel a piros pontokat osztogatja.

– Ha jól tudom, inkább a kvótakérdésben különbözött össze a magyar kormánnyal.

– Közel három éven keresztül tárgyaltuk a kötelező betelepítések ügyét Brüsszelben. Szinte minden alkalommal elhangzott, hogy Európa egy nagy ház, és ha vendégeink érkeznek, valamennyi szobában el kell szállásolnunk őket. A Belgium, az Olaszország és a Magyarország feliratú szobában is. Tudom, hogy önök népszavazást tartottak a kvótakérdésben. Én viszont a saját választóimnak magyarázom meg nehezen azt, hogy alapító államként és uniós székhelyként miért ölünk annyi pénzt és energiát az EU-ba – köztük Kelet-Európába –, ha később szarban maradunk. Bocsánat a kifejezésért, de ez a véleményem. Én is a fejemet fogtam, amikor a „Wir schaffen das” (megcsináljuk) mondat elhangzott Merkel asszony szájából. Majd merényleteket hajtottak végre ellenünk Brüsszelben. Higgye el, jól jött volna a segítség.

Razzia Molenbeekben. Késő bánat a nagyvonalú bevándorláspolitika után
Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

– Ma támogatná a kötelező betelepítés tervét? Mit gondol, az végleg lekerült a napirendről?

– Olyannyira lekerült, hogy a jövő héten tárgyalunk róla. Olaszország és Málta épp a földközi-tengeri helyzet és az NGO-k miatt kérte, hogy az EU tanácsa vegye napirendre a kérdést. A magam részéről már nem támogatom a kvótát, sokkal inkább vagyok érdekelt az európai menekültügyi rendszer teljes reformjában. A 2015-ös válság bármikor megismétlődhet, ha nem végezzük el alaposan a házi feladatot.

– Nem ezt a célt szolgálná az uniós tisztújítás? Hogy az EU új vezetése segítsen megoldani a vitás kérdéseket, illetve megszüntesse a fennálló bizalomhiányt?

– Meglátjuk, mire lesz képes Ursula von der Leyen. Számomra ugyanakkor cseppet sem biztató, hogy Frans Timmermans is ott ül majd a bizottság alelnöki székében. Ő a nyitott határok megszállottja. Charles Michelt, az Európai Tanács elnöki székének a várományosát pedig jól ismerem. Dolgoztunk együtt a belga szövetségi kormányban. Keménykezű tud lenni, és a migráció szempontjából is tudja, hogy mit akarunk.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.