Világpolitikai kérdéssé váltak az amazóniai tüzek

Globális vitatémává vált Amazónia, ahol kritikus mértékű erdőtűz pusztít, és az idén már 72 ezer ilyen riasztást jegyeztek fel. A környezetvédők Jair Bolsonarót okolják a kialakult helyzetért, és már Nérónak is nevezték a brazil államfőt. Az amazonasi projektekben érintett németek, a norvégok és a franciák is jelezték, szerintük a gazdasági haszonért az elnök feláldozza a „Föld tüdejét”. Bolsonaro gyarmatosító hozzáállásnak nevezte, hogy az európai politikusok beleszólnak a belügyeikbe, és – mint állítja – fékezni akarják ezzel országa gazdaságát. 

Zetelaki Réka
2019. 08. 23. 17:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az otthonunk ég, szó szerint. Lángol az amazóniai őserdő, amely Földünk oxigénkészletének 20 százalékát adja. Ez nemzetközi válsághelyzet” – írta Twitter mikroblogján Emmanuel Macron francia elnök, bejelentve, napirendre veszi a kérdést a ma kezdődő biarritzi G7-csúcstalálkozón. „Az, hogy Macron anélkül akarja megtárgyalni a kérdést, hogy a régió országai is jelen lennének, gyarmatosító hozzáállásra vall, amelynek a XXI. században nincs helye” – vágott vissza erre Jair Bolsonaro brazil államfő. Brazíliában az idén már 72 ezer bejelentés érkezett erdőtüzekről, 83 százalékkal gyakrabban csaptak fel a lángok a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Környezetvédő csoportok az elnököt okolják, amiért lehetővé tette a terület mezőgazdasági és bányászati kiaknázását – ez fakivágásokkal és az őslakosok által lakható terület csökkenésével jár együtt. Friss beszámolók szerint csak július folyamán naponta körülbelül 60 négyzetkilométeres területet irtottak ki. A szakértők a tüzeket összefüggésbe hozzák az erdőirtással, főként azért, mert a farmerek ezzel a módszerrel tisztítják meg a területeket a fáktól. – A földtulajdonosok lobbija mindig is jelen volt a brazil kormányban, de napjainkban ez új szintet ért el. Már nemcsak jelen van, hanem ő maga a kormány – írta Eliane Brum brazil újságíró. Németország és Norvégia augusztus közepén függesztette fel a helyi erdők védelmét szolgáló alap, az Amazon Fund támogatását, és a francia kormány is felszólalt a kérdésben.

Bolsonaro korábban megkérdőjelezte az erdőirtások megugrását mutató űrfelvételek valóságtartalmát, azzal vádolva bírálóit, hogy meg akarják akadályozni a brazil gazdasági fejlődését. Kiemelte annak visszásságát, hogy olyan európai politikusok kardoskodnak Amazónia mellett, akiknek országában már nincsen egyetlen őserdő sem. A farmerek mindenesetre már a kampány alatt jelentős mennyiségű erdőt irtottak ki, miután az elnök azt ígérte, enyhíti az illegális fakivágás büntethetőségét, rugalmasabbá teszi a környezetvédelmi szabályokat. Az utolsó csepp a pohárban az erdőtüzek fellobbanása volt: a közösségi médiában gyorsan terjedek a helyiek által megosztott képek, amelyek a szörnyű pusztítást mutatják, globális akcióra szólítva fel a világ lakosságát. A környezetvédők Bolsonarót vádolják, és felröppentek olyan hírek is, amelyek szerint a farmerek – vérszemet kapva – újabb tüzeket gyújtanak, hogy az erdő eltűnjön a védett helyekről, és így nagyobb területet tudjanak termesztésre felhasználni.

Az elnök korábban a civil szervezeteket is meggyanúsította: a gyújtogatásra az is erős indíték lehet, hogy előzőleg megvonták az NGO-k támogatását. Szerinte egyébként országa nem rendelkezik a megfelelő erőforrásokkal az amazonasi erdőtüzek megfékezésére; „jelenleg 40 embert sem tud odaküldeni”. Mindeközben nemcsak Brazíliában ég az erdő: a környező országok vezetése is összefog az ottani tüzek megállítására. Ecuador, Peru, Kolumbia és Bolívia egy közös terv mellett kötelezte el magát az erdőirtások és a környezeti katasztrófák megakadályozására.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.