Bérczi Linda, a Budapest Art Week igazgatója a program csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az idei évben negyedik alkalommal megrendezendő eseményhez több mint 20 új helyszín kapcsolódott: többek között a Bajor Gizi Színészmúzeum, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, a Ráth György-villa és a Szépművészeti Múzeum. Olyan nagy kiállítóterekben is tartanak programokat mint a Pesti Vigadó, a B32 Galéria és Kultúrtér vagy a Mai Manó Ház – tette hozzá.
Kiemelte, hogy újdonság lesz az idén a Közelítő elnevezésű önálló művészetpedagógiai program, amelynek keretében csaknem 500 diák ismerkedhet meg a kortárs képzőművészettel és személyesen találkozhat az alkotókkal és galéristákkal. Az idei program több eseménye is kapcsolódik a Bauhaus centenáriumához, a Mai Manó Házban például Moholy-Nagy László fotográfiáival, míg a Ludwig Múzeum Bauhaus.100. című kiállításán az irányzat tevékenységével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Bérczi Linda a programok közül felhívta a figyelmet még a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Pszichiátriai Gyűjteményére, ahol tárlatvezetést tartanak, a Pesti Vigadóba szervezett séták során pedig az épületet fedezhetik fel a látogatók. Kifejtette, hogy a kiállítások mellett a legtöbb helyszínen tárlatvezetéseket, tematikus beszélgetéseket és workshopokat is tartanak.
Hagyományosan az esemény zárónapján lesz a Nyitott Műtermek Délutánja; ekkor hat helyszínen várják a látogatókat beszélgetésre a képzőművészek, köztük Horváth Lóczi Judit, a Budapest Art Factory, Esse Bánki Ákos, Majoros Áron és Rajcsók Attila.
Az igazgató elmondta azt is, hogy a Budapest Art Week nyolcvanoldalas részletes kiadványában a programokról és a helyszínekről tájékozódhatnak az érdeklődők, de cikkeket és interjúkat is olvashatnak képzőművészeti témákban.
Az Art Week központi kiállítása a Mikve Galériában nyílik április 7-én Nyomotokban – Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs művészetben címmel – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz kapcsolódóan a rendezvény idei tematikája az orosz és a magyar képzőművészet és azok kapcsolódási pontjai.