Evezni nekünk kell

— A kommunizmusban beleverték a magyarok fejébe, hogy nem elég jók, hogy nem jó magyarnak lenni — mondta lapunknak Téglás Zoltán rockzenész, énekes, az amerikai Ignite formáció frontembere. Hogyan kerül egy Petőfi-vers a Santa Monica albumukra, mit gondol az amerikai és magyar mentalitásról és mi az igazán fontos az életben? — kérdeztük annak kapcsán, hogy a zenész Zoli Band nevű zenekarával turnézott Európában, utolsó állomásukon ma este lépnek fel Budapesten, az A38 hajón.

A frontember azt tervezi, hogy családjával végleg hazaköltözik Fotó: MTI/Nyikos Péter

– Önt tartják a legsikeresebb magyar rockzenésznek, aki a The Misfitsszel és a Motörheaddel is játszott. Hogyan tudta ezt elérni?

– Én egy veresegyházi, falusi gyerek vagyok, és ezt sosem felejtem el. Anno a Velvet Revolvert is úgy kerestem meg, hogy írtam nekik két számot. Nem kértem tőlük semmit, hanem adtam nekik valamit. Minden ilyen lehetőséget megragadtam. Talán ez a „lets do it” mentalitásom a sikerem titka.

– Ez magyar vagy amerikai mentalitás?

– A kommunizmusban beleverték a magyarok fejébe, hogy nem elég jók, hogy nem jó magyarnak lenni. Minden más kultúra szép, csak a magyar kultúra nem jó. Ennek a hatásait máig lehet érezni. Sokaktól hallok olyan mondatokat, hogy „ó, ez sohasem fog működni” vagy „minden rossz”. Nekem hála istennek magyar szívem, de amerikai fejem van. Semmit sem kapunk ingyen, mindenért nagyon keményen meg kell dolgozni. Azt tanultam meg Amerikában, hogy isten odaadja a hajót, de ő nem fog helyetted evezni. Azt neked kell.

– Az Ignite-tal rengeteg közéleti témáról is énekeltek – olajbizniszről vagy háborúkról. Mennyire jellemző ez a mai amerikai zenében?

– Sokszor úgy érzem, hogy a Római Birodalom végnapjait éljük. A kilencvenes években sok rock- és hardcore-zenekar a környezetvédelemről vagy más fontos társadalmi kérdésekről énekelt, nem a „szex, drog és rock ’n’ roll”-ról. Mára ez többnyire kiveszett a palettáról. Az átlagamerikaiak azt sem tudják, hol van a saját hazájuk a világtérképen. Nem érdekli őket, ha például valahol háború van. A hippinemzedék lényegé-­ben képes volt megállítani a vietnami háborút, a mostani generációk az egész életüket a telefonjaikon töltik.

– Új albumot is terveznek?

– Igen. A héten kezdtem el dolgozni rajta. Nem vagyok annyira tehetséges ember, hogy egyből megírjam a dalokat, meg kell birkóznom velük, hogy jók legyenek. De ma jelenik meg a Budapest, my love című dalunk videoklipje. Ez a dal arról szól, hogy mit érzek, amikor hazaérkezem. Hogy rám vár az Andrássy út, a Lánchíd, Szent Erzsébet meg Szent Margit, a nagynéném és nagymamám. Viszont a debreceni koncertünket a nyárra kellett halasztanunk, mert vissza kell mennem Amerikába.

– Zenélésen kívül mit tervez, ha végleg hazaköltözik?

– Nekem nagyon fontos a mentálhigiéné. A Grammy Associationben dolgozom, ők kiküldenek olyan zenészekhez, akiknek segítségre van szükségük. A Music Cares program által próbáljuk megakadályozni azt, hogy a zenészek olyan sorsra jussanak, mint Chris Cornell vagy a Linkin Park énekese, Chester Bennington, akik öngyilkosok lettek. Rengeteg drogfüggő, alkoholista zenészről kiderül, hogy klinikai depresszióban szenved. Segíteni próbáljuk őket, hogy változtassanak az életvitelükön. Valami olyat akarok hazahozni Amerikából, ami segíti Magyarországot.