Makk Károly kőbe vésett életműve

Magyar Nemzet
2019. 04. 30. 12:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Makk Károly lakásának kertjében, ahol a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész olyan filmek létrehozására készült fel, mint a Szerelem, a Macskajáték, az Egymásra nézve, ma 18 órakor emlékművet állít Makk Károlyné és a Magyar Filmakadémia. A rendező ötven évig élt 2017-ben bekövetkezett halá­láig a II. kerületi Hankócz Jenő utcában. A magyar film napjára időzített ünnepségen Jovánovics György szobrászművész alkotását avatják fel: a fehér mészkőből készült, rombusz alakú oszlopra Makk Károly minden filmjének címét felvésték az utókor számára.

Makk Károly 1925-ben Berettyóújfalun született. Édesapja révén, aki mozigépész volt, a mozi már gyermekkorában a mindennapjai része volt. Tanulmányait Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem művészettörténet–filozófia–esztétika szakán kezdte, majd a debreceni egyetemen folytatta. Innen hívta őt a filmszakmába Ranódy László a Sarló Filmvállalathoz. 1946-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakos hallgatója volt, 1954-ben készítette első játékfilmjét, a legendás Liliomfit.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.