Ez a kötődés a Visszajárókelők képein is érződik. Egyed Péter nem egyszerűen dokumentálni akarta az épületek átalakulását, hanem azt is megmutatni, egy város története az ott élő emberek életéből áll össze.
Egy barát dédapja készítette a legrégebbi fényképet
A sorozat régi felvételeit a Fortepan archívumából válogatta. A képek készítőiről és szereplőiről azonban gyakran nagyon kevés információ állt rendelkezésre.
A Fortepanon jó esetben szerepel az adományozó neve, de őt sem feltétlenül lehet megtalálni. Ha például Nagy Józsefnek hívják, akkor szinte esélytelen, hogy kiderítsük, pontosan kiről van szó
– magyarázta.
Néhány esetben mégis sikerült közelebb jutnia az eredeti felvételek történetéhez. A legmeglepőbb felfedezés a kiállítás legrégebbi, 1911-ben készült fényképéhez kapcsolódott.
Egy-két kép készítőjét valamennyire sikerült felkutatnom. Az egyikről kiderült, hogy egy barátom dédapja készítette. Ez a legrégebbi kép a kiállításon, 1911-ből. Nagyon nagy meglepetés volt
– mesélte.
A felismerés különös jelentőséget adott annak az élménynek, amelyet a fotós már a munka során is átélt: ugyanarra a helyre állhatott fényképezőgépével, ahol egy másik ember több mint száz évvel korábban megörökítette a város életét.
Tetszett az a gondolat, hogy ugyanott állok egy kamerával, ahol akár 115 évvel ezelőtt állt valaki egy másik kamerával. Volt ennek egy különös érzése
– mondta.
A fotóst ugyanakkor az eredeti képeken látható emberek története is foglalkoztatta. Szívesen megtudta volna, kik voltak, hová tartottak, milyen életet éltek, ám erre a legtöbb esetben már nem volt lehetőség.
Nagyon érdekelt volna, kik voltak ezek az emberek, de nem sok esély volt rá, hogy kiderüljön. Sokszor gondolkodtam azon, mi járhatott annak a fejében, aki a régi képen szerepel, és ehhez képest mi járhat a mai ember fejében. Mennyire más életük lehetett?
– vetette fel.
A különböző korok járókelőinek párosításakor ezeket a kérdéseket is szem előtt tartotta. A hasonlóságok és ellentétek keresése így nem pusztán képszerkesztési feladat volt, hanem gondolati játék is.
Vajon boldogabbak vagyunk, mint száz évvel ezelőtt?
A Visszajárókelők egyik legérdekesebb kérdése, hogy a város átalakulása mellett mennyit változott maga az emberi élet.
Egyed Péter szerint a mai nemzedékek számos szempontból kedvezőbb körülmények között élnek, mint elődeik. Több lehetőségük van, nagyobb szabadságban élhetnek, és a mindennapi élet kényelme is jelentősen javult.
Az az alapvető kiindulópontom, minél később születik valaki, annál szerencsésebb. A szüleink és a mi generációnk vonatkozásában ezt mindenképpen így gondolom. Hogy a mi gyerekeink esetében is így lesz-e, azt majd meglátjuk, de hajlok rá, hogy igen
– fogalmazott.
A kedvezőbb életkörülmények azonban nem feltétlenül jelentenek nagyobb boldogságot.
Mi sokkal jobb körülmények között élünk, vajon boldogabbak vagyunk-e ettől? Ezt soha nem fogjuk megtudni. Lehet, hogy nekik is nagyon jó életük volt, annak ellenére, hogy koszosabb házak között, kevesebb fával és rosszabb körülmények között járkáltak
– mondta.
A kérdésre a fényképek sem adnak választ. A régi felvételek szereplőiről legtöbbször azt sem tudjuk, kik voltak, nemhogy azt, mennyire voltak elégedettek az életükkel. A mai járókelőkről sem árul el mindent egyetlen pillanat. A képek mégis lehetőséget teremtenek arra, hogy elgondolkodjunk az idő múlásán és az emberi élet változásain. A ruházat, az épített környezet és a hétköznapi szokások átalakulhatnak, de az emberek ugyanúgy dolgoznak, találkoznak, várakoznak, sietnek valahová, mint száz évvel ezelőtt.
Amikor a múlt és a jelen egymásba olvad
Egyed Péter alkalmazott fotográfusként dolgozik, saját alkotói projektjeiben azonban szabadon kísérletezhet azokkal a témákkal és képi megoldásokkal, amelyek különösen érdeklik.
Nem főállású fotóművész vagyok, hanem általában alkalmazott fotósként dolgozom. Ezek a saját alkotói sorozatok nagyon kikívánkoznak belőlem. Olyan dolgokat valósítok meg bennük, amelyek nagyon érdekelnek, és kíváncsi vagyok, mi lesz belőlük
– mesélte.
A Visszajárókelők az úgynevezett újrafotózás, angolul rephotography műfajához kapcsolódik. Ennek során a fotósok korábbi felvételeket készítenek el újra ugyanarról a helyszínről, lehetőség szerint azonos nézőpontból. Egyed Péter számára azonban az épületek változásának dokumentálása mellett legalább ilyen fontos volt az emberek találkoztatása.
Két dolog érdekelt igazán. Az egyik, hogyan változik a város, hogyan változnak az épületek, amelyek között vannak lebontottak, újjáépítettek vagy átalakítottak is. A másik pedig az emberek találkoztatása
– foglalta össze.
A tizenhat fénykép így egyszerre várostörténeti dokumentum és önálló művészi alkotás. Az archív felvételek megőrzik a régi Budapest egy-egy pillanatát, a mai képek pedig új jelentéssel ruházzák fel őket. A múlt szereplői visszatérnek azokba az utcákba, ahol egykor jártak, miközben a jelen emberei egy pillanatra olyan világ részévé válnak, amelyet személyesen soha nem ismerhettek. A város ugyanaz marad, de minden nemzedék más történetet ír bele.
A Visszajárókelők ezt teszi láthatóvá: az épületek hosszú évtizedeken át őrzik az egymást követő emberi életek nyomait, a fényképezés pedig képes arra, hogy az időben távoli pillanatokat ismét egymás mellé helyezze.
