Gyógyír a világ őrületére

Van nekünk egy kultikus írónk, akit tényleg csak szeretni lehet, akibe nem lehet belekötni, és talán utolsó szerzőnk a „régi iskolából”, a negyven éve elhunyt Örkény István.

A Tóték című regényből készült egyfelvonásos opera egyik jelenete Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az abszurddal és a groteszkkel egyébként úgy áll a dolog, mint a zenében a blues-zal: aki nem vészelt még át nehéz időket, az nehezen fogja érteni, mi értelme az egésznek. Egy generációkra visszamenőleg jóllakott fogyasztó, legyen bármilyen befogadó és empatikus, csak nagy erőfeszítések árán foghatja föl, miről is beszél Hasek, Hrabal, Mrozek vagy a XX. század történelmének egyik titkos írómártírja, Danyiil Harmsz (Karinthy és Örkény nagy kedvence), aki 1942-ben, Leningrád ostroma alatt halt éhen egy kórházban – de ha tíz év múlva kiderülne, hogy igazából agyonütötték szegényt, azon sem lepődnék meg. Ezek fényében Bulgakov világsikere teljesen rendhagyó dolog, hogy a Monty Python-jelenségről már ne is beszéljünk – de ez a szál már messzire vezet.

Fedezzük fel újra Örkény Istvánt, bármi áron! Ha telefonfülkés giccsel, egye fene, hát azzal. Az abszurd és a groteszk ugyanis nemcsak művészeti irányzat, hanem gyógyír a világ őrületére. Ilyenformán pedig a legszigorúbb népegészségügyi kérdés.