Művész a hidegháborúban

„Elpirulsz, ha megérted” – József Attila Rejtelmek című versének egyik sora ötlik fel bennem, amikor Barta Lajos különös dinamikát közvetítő, nyúlánk és légies szobrait figyelem.

Ulrich Winkler kutatásának köszönhetően ez a legsokrétűbb itthoni kiállítás az emigrált szobrász hagyatékából Fotó: Bach Máté

„Elpirulsz, ha megérted” – József Attila Rejtelmek című versének egyik sora ötlik fel bennem, amikor Barta Lajos különös dinamikát közvetítő, nyúlánk és légies szobrait figyelem a Kiscelli Múzeumban.

A Túlélési stratégiák című tárlat a hatalom és a művészet viszonyát kutató sorozat része, így Barta Lajos pályáját a hidegháború történeti-politikai kontextusában mutatja be. Enélkül a látogató talán csak arra csodálkozna rá, milyen furfangos dolog, hogy egyensúlyban maradnak a csupán egyetlen ponton rögzített bonyolult kompozíciók, milyen lendület és hányféle mozdulat emléke sejlik fel egy-egy plasztikában.

A kiállítás okos ellenpontozással tárja elénk a művész életének különböző időszakaihoz kötődő alkotói törekvéseit, de ahhoz, hogy igazán értsük, mi módon kötődnek ezek az absztrakt szobrok a tárlat címében is jelzett túlélési stratégiákhoz, ajánlott ismernünk a művész életének egyes meghatározó epizódjait és ezzel együtt a múlt század komor korszakait is.

Barta Lajos 1899. március 9-én született Budapesten. Már tízévesen kijelentette, hogy művész akar lenni, és abból sem csinált titkot, hogy homoszexuális. Édesanyja orvosokhoz küldte, hogy kigyógyítsák, bátyját pedig arra kérte, hogy „átszoktatás végett vigye el a kisöccsét valami jobb bordélyba”. A művészi hivatás melletti döntést könnyebben fogadta el a család, így Barta Lajos tizenöt évesen megkezdhette tanulmányait az Iparrajziskolában. Az 1938-as első zsidótörvény után Rozsda Endrével Párizsba ment, 1942-ben az utolsó pillanatban szökött meg a megsemmisítőtáborba induló egyik transzportból, majd 1943-ban visszatértek a biztonságosabbnak vélt Budapestre.

Ulrich Winkler kutatásának köszönhetően ez a legsokrétűbb itthoni kiállítás az emigrált szobrász hagyatékából
Fotó: Bach Máté

Egy vak zongorista koncertje olyan hatással volt rá, hogy még ott, a nézőtéren ülve megalkotta az első nonfiguratív rajzát. „Egyéni stílusomat 1943-ban találtam meg, 44 éves koromban. Tizennégy éven át erősen kerestem, és mindig nyugtalan voltam. Csak amikor végre absztrakt lettem, leltem úgyszólván »isteni nyugalomra«” – emlékezett később.

A szovjet mintára újraszerveződött művészetpolitika ellehetetlenítette az avantgárd megnyilvánulásokat. Barta – attól tartva, hogy őt is a nemkívánatos formalisták közé sorolják – nyilvános gesztusként jelentkezett a Sztálin-emlékműre kiírt pályázatra. A tárlaton látható néhány olyan műve is, mely a szocialista realizmus jegyében készült: például a Mazurka, az Olvasó honvédek vagy fotón a Rákosi Mátyás-büszt. Absztrakt törekvéseit ebből a korszakból csak a titokban készített rajzai őrzik, amolyan belső emigrációban alkotta ezeket 1953 és 1956 között.

1957. október 23-án az albérlője nem tért haza, valószínűleg valamely óvatlan nyilatkozata miatt kihallgatták és fogva tartották. Barta Lajos, hogy legyőzze a félelmét, egész éjjel rajzolt. Ennek az éjszakának az emlékéből születtek például a Kém – Hallgatózók, Az anyagyilkos tárgyalása, a Félelem és a Titok című szobrai.

1964-ben Kecskeméten élt, és az ott megrendezett egyéni tárlata lesújtó kritikát kapott. Ezután döntött az emigráció mellett, hogy 66 évesen hátrahagyja műveit és eddigi életét. 1965 tavaszán Svájc kölni nagykövetségére ment, ahol régi barátja, Hans Müller kultúrattasé segített neki szállást kapni és a művészek társaságába kerülni.

1967-től már önálló műterme volt Kölnben, és nagyon átgondolt stratégia mentén adományozott műveket fontos gyűjteményeknek, hogy nyomot hagyjon és láthatóvá tegye művészi kvalitásait. 1978 és 1986 között hat pályázaton is első díjat nyert, és megvalósíthatta köztéri alkotásait. Ezek a nagy méretű szobrok képviselik az idős művész hagyatékát a Rajna-vidéken.