„Elpirulsz, ha megérted” – József Attila Rejtelmek című versének egyik sora ötlik fel bennem, amikor Barta Lajos különös dinamikát közvetítő, nyúlánk és légies szobrait figyelem a Kiscelli Múzeumban.
A Túlélési stratégiák című tárlat a hatalom és a művészet viszonyát kutató sorozat része, így Barta Lajos pályáját a hidegháború történeti-politikai kontextusában mutatja be. Enélkül a látogató talán csak arra csodálkozna rá, milyen furfangos dolog, hogy egyensúlyban maradnak a csupán egyetlen ponton rögzített bonyolult kompozíciók, milyen lendület és hányféle mozdulat emléke sejlik fel egy-egy plasztikában.
A kiállítás okos ellenpontozással tárja elénk a művész életének különböző időszakaihoz kötődő alkotói törekvéseit, de ahhoz, hogy igazán értsük, mi módon kötődnek ezek az absztrakt szobrok a tárlat címében is jelzett túlélési stratégiákhoz, ajánlott ismernünk a művész életének egyes meghatározó epizódjait és ezzel együtt a múlt század komor korszakait is.
Barta Lajos 1899. március 9-én született Budapesten. Már tízévesen kijelentette, hogy művész akar lenni, és abból sem csinált titkot, hogy homoszexuális. Édesanyja orvosokhoz küldte, hogy kigyógyítsák, bátyját pedig arra kérte, hogy „átszoktatás végett vigye el a kisöccsét valami jobb bordélyba”. A művészi hivatás melletti döntést könnyebben fogadta el a család, így Barta Lajos tizenöt évesen megkezdhette tanulmányait az Iparrajziskolában. Az 1938-as első zsidótörvény után Rozsda Endrével Párizsba ment, 1942-ben az utolsó pillanatban szökött meg a megsemmisítőtáborba induló egyik transzportból, majd 1943-ban visszatértek a biztonságosabbnak vélt Budapestre.
Fotó: Bach Máté
Egy vak zongorista koncertje olyan hatással volt rá, hogy még ott, a nézőtéren ülve megalkotta az első nonfiguratív rajzát. „Egyéni stílusomat 1943-ban találtam meg, 44 éves koromban. Tizennégy éven át erősen kerestem, és mindig nyugtalan voltam. Csak amikor végre absztrakt lettem, leltem úgyszólván »isteni nyugalomra«” – emlékezett később.
A szovjet mintára újraszerveződött művészetpolitika ellehetetlenítette az avantgárd megnyilvánulásokat. Barta – attól tartva, hogy őt is a nemkívánatos formalisták közé sorolják – nyilvános gesztusként jelentkezett a Sztálin-emlékműre kiírt pályázatra. A tárlaton látható néhány olyan műve is, mely a szocialista realizmus jegyében készült: például a Mazurka, az Olvasó honvédek vagy fotón a Rákosi Mátyás-büszt. Absztrakt törekvéseit ebből a korszakból csak a titokban készített rajzai őrzik, amolyan belső emigrációban alkotta ezeket 1953 és 1956 között.
